A Magyar Vöröskereszt országos lefedettséggel rendelkezik. Tizenkilenc megyei és egy fővárosi szervezete van, melyek koordinációját a Magyar Vöröskereszt Országos Igazgatósága végzi. Bács-Kiskun Megye – Kiskőrös Területi Szervezetének vezetője Sutus Etelka, aki 27 éve látja el a véradással, segítségnyújtással és adománygyűjtéssel kapcsolatos feladatokat.

Az év végéhez közeledve a 2020-as év legfőbb eseményeiről, eredményeiről mesélt hírportálunknak.

-Hirdetés-

 

Mire kell figyelni, ha vért szeretnénk adni? Hogyan kell elképzelni a véradás folyamatát?

A véradás Magyarországon úgy működik, hogy az Országos Véradó Szolgálat adja a szakmai munkát, míg mi, a Vöröskereszt a szervezést.

Vérvételnél először is megvizsgálják a donort még a bejáratnál. Ezt követően kitölt egy dokumentumot, amiben nyilatkozik arról, hogy a vére felhasználásra kerülhet, gyógyítás céljára felhasználható a vére. Emellett van egy olyan egész oldalas kérdőív is, ami az egészségi állapotára vonatkozik. Ez gyakorlatilag egy önkizáró nyilatkozat, amit aztán egy kivizsgáló orvos leellenőriz, majd megméri a donor vérnyomását, illetve ha gyanús az alany, akkor meghallgatja annak tüdejét, szívét. Ha az orvos úgy ítéli meg, hogy a személy adhat vért, akkor aláírja ezt a nyilatkozatot. Innentől a donor már „csak” egy sorszám.

Ezt követően levesznek tőle egy egység vért, illetve ezen felül még három másik kis fiolával, hogy ellenőrizni tudják a vér összetevőit, és hogy a különböző vírusokat kiszűrjék. Ezt követően kódolják a vérzsákot, illetve mindenféle adattal ellátják, majd Szegedre viszik, míg a kis fiolákat pedig Kecskemétre. A vérkészítményeket mindenkor vérszállító autó szállítja, melynek koordinálása az OVSZ feladata.  Bács-, Békés-, Csongrád- megyében régiós igazgatóság működik. Itt mindenhol ugyanaz a protokoll. A vérzsákokat Szegeden dolgozzák fel. Három részre bontják a vért és onnan, amennyiben irányítjuk, akkor abba a kórházba szállítják. Ha nem, akkor pedig felhasználásra kerül ott, ahol szükség van rá. Véradásokkor az OVSZ kecskeméti igazgatósága jön Kiskőrösre. Bács megyében a Bajai Kórháznak van még egy Vértranszplantációs Osztálya. Ők a bajai körzetet látják el, viszont ők is Szegedre viszik a vért.

Amennyiben a vizsgálatok során bármilyen kizáró dolgot találnak egy-egy donor vérében, akkor haladéktalanul értesítik, behívják Kecskemétre. Az ott levett kontrollvért pedig már Budapesten vizsgálják.

Tehát elmondható, hogy már csak azért is megéri vért adni, mert ez egyfajta szűrés is.

Igen, azért is megéri vért adni, mert ha ismételten megtenné, akkor az ő adatlapján már minden egyes érték jól olvasható, amire szűrték. Ha netalán bármi olyat találtak, akkor a véradásból ki is zárható meghatározott ideig. Elég sokan vannak, akik kontroll véradásra kapnak behívót. Ilyenkor nagyon sokan hajlamosak kétségbe esni. Azért nem kell ezt annyira túlaggódni, mert sokszor szerencsére nem olyan nagy a baj, mint azt hinnék.

Ha már említettük, hogyan történik az irányított véradás?

Sokkal szerencsésebb, ha engem keresnek meg és nem a Facebookon posztolják, olvassák. Irányított véradás esetében azzal, hogy csak úgy toborzunk embereket, nem érünk el semmit. Ahhoz, hogy valaki részére irányított legyen a véradás, ahhoz szükség van a beteg számtalan adatára, melyet a személyiségi jogok védelme miatt nem szabad kitenni a közösségi hálóra. Az sem mindegy, hogy milyen vércsoportról van szó. Természetesen minden vércsoportot szívesen fogadunk, de irányítani csak és kizárólag a csoportazonos vért tudjuk. Ez nem nagybani piac, hogy elcseréljük. Kiskőrösön hála, most már ez a fajta hozzáállás terjedt el. A Pozsonyi utcába, a Pátria épületének kapujára is ki van írva a telefonszámom, amiatt is, hogy szükség esetén, ha értesítenek, akkor fel tudom venni a kapcsolatot az illetékes szervekkel. Ahhoz, hogy valakire ráirányíthassunk, ahhoz a beteg alábbi adataira van szükségünk:  neve, születési adatai, TAJ száma, a beteg vércsoportja (csoportazonos vér). Mindemellett arra is szükség van, hogy tudjuk hány egység vért kért az orvosa, illetve mikor és hol operálják, ki műti meg. Az irányítás menete a következő. Jelzi a család, hogy irányításra lenne szükség. Megkérem az adatokat, majd amikor elkezdjük a véradást, mi már kérdezzük az ugyanolyan vércsoportú donort, hogy felajánlja-e a vérét annak, akinek irányított véradásra van szüksége. Ez a biztos.

Van bármilyen ajánlás, hogy milyen gyakran lehet vért adni?

Egy egészséges ember 56 naponként; a nők egy naptári évben négyszer, a férfiak pedig ötször adhatnak vért.

Kapcsolódó cikk
Fogytán a magyar vérkészlet: Kiskőrös térségében az alábbi helyszíneken lesz lehetőség véradásra
Fogytán a magyar vérkészlet: Kiskőrös térségében az alábbi helyszíneken lesz lehetőség véradásra
A vérkészlet csökkenése miatt csak a halaszthatatlan beavatkozásokhoz biztosítja a vérkészítményeket az Országos Vérellátó Szolgálat – közölte az OVSZ augusztus...

Térségünkben milyen gyakran szoktatok véradást szervezni?

Egy-egy településen úgy szervezünk, hogy az 56 napba beleférjen. Kiskőrösön négyszer van városi véradás: februárban, májusban, augusztusban és novemberben. Közben vannak céges véradások is, városunkban: az Ungvári Works Kft., a Protokon Kft. és a Wattay iskola szervez rendszeresen ilyen alkalmakat.

Kapcsolódó cikk
Folytatódnak a véradások térségünkben
Folytatódnak a véradások térségünkben
Július és augusztus hónapokban is szerveznek véradásokat Kiskőrösön és környékén. Hírportálunkat Sutus Etelka, területi vezető (MVK Bács-Kiskun Megye – Kiskőrös...

Mekkora lobbira van szükség a véradások népszerűsítéséhez?

Úgy gondolom, hogy a jelenlegi marketingünk egy kicsit kevés. Igyekszünk már a középiskolásokat is bevonni ebbe, hiszen vért adni 18 éves kortól 65 éves korig lehet. Őket általában behívóban értesítjük ki. Viszont néha drasztikus megszólításra lenne szükség. Az, hogy: „Adj vért és ments meg három életet!”, olyan, mintha megsimogatnánk a fejüket. Plakátjaink is nagyon keveset érnek, legalábbis ritkán kapunk olyan visszajelzéseket, hogy  plakáton látták volna felhívásunkat.

Akkor mégis mi az, amivel sikerül megszólítani a véradókat?

A médiában való megjelenésekkel és a behívókkal. De igyekszünk pl. vetélkedőket is szervezni. Legutóbb 46 véradót tudtunk mozgósítani a KEVI Általános Iskolájában. Lehetőségeinkhez mérten mindig igyekszünk megajándékozni a véradóinkat.

Kapcsolódó cikk
11 osztály 46 véradót mozgósított – legtöbbet a KEVI 3.c
11 osztály 46 véradót mozgósított – legtöbbet a KEVI 3.c
87-en nyújtottak segítő kezet az elmúlt héten Kiskőrösön szervezett véradásokon.   November 17-én és 18-án délelőtt a Petőfi Sándor Művelődési...

Ez az év hogyan alakult a statisztikai adatok tükrében?

49 tervezett eseményük volt, 2235 véradót terveztünk. Ebből 39 véradóesemény tudott megvalósulni és 1705 megjelentünk volt. A korábbi évekhez képest kiesett 315 donor.

Kapcsolódó cikk
Koronavírus: adományokat osztott a Magyar Vöröskereszt Kiskőrös Területi Szervezete
Koronavírus: adományokat osztott a Magyar Vöröskereszt Kiskőrös Területi Szervezete
Az elmúlt napokban a Magyar Vöröskereszt Kiskőrös Területi Szervezete a koronavírus miatt nehéz helyzetbe jutott családoknak segélycsomagot adott, az Önkormányzat...

Térségünk mely településein legnagyobb a véradási kedv?

A lakosság számához viszonyítva: Akasztón, Tabdin és Soltvadkerten. Vannak olyan települések is, ahol már évek óta hagyomány, hogy véradó bált szervezünk, melyek sikeréhez szükség van az önkormányzatokkal való szoros együttműködésre és azokra az aktivistákra, akik segítenek a szervezésben. 2021-ben a januári véradó bálak elmaradnak: Tabdin, Csengődön és Soltszentimrén, de jövőre bepótoljuk őket. Ilyenkor szoktuk átadni a sokszoros véradóknak a kis emléklapot, illetve egy kis ajándékcsomagot.

Kapcsolódó cikk
Nagysikerű bált rendeztek a véradók tiszteletére Soltszentimrén
Nagysikerű bált rendeztek a véradók tiszteletére Soltszentimrén
Hagyományokhoz híven, február első szombatján délelőtt, idén 2020. február 1-jén szervezték meg a véradást Soltszentimrén. 46-an adtak vért önzetlenül, hogy...

Milyen kapcsolatot ápolsz külsős partnerekkel?

Több céggel dolgozom együtt, illetve az oktatási és közművelődési intézményekkel is jó kapcsolatot ápolok. A hosszú évek során olyan hálózatot tudtam kiépíteni a környező kistérség polgármestereivel, illetékes osztályaival, amit nem cserélnék el semmire.Karácsonykor mindig van lehetőségünk például adományok összegyűjtésére, tartós élelmiszercsomagok összeállítására is, mely külsős partnerek segítségével valósul meg. Az idei karácsonyi gyűjtésünk is nagyon jól sikerült.

Kapcsolódó cikk
Kilenc mázsa adomány gyűlt össze a Magyar Vöröskereszt és a Kiskőrösi Óvodák összefogásával
Kilenc mázsa adomány gyűlt össze a Magyar Vöröskereszt és a Kiskőrösi Óvodák összefogásával
A téli időszakban, és különösen az ünnepek közeledtével a Magyar Vöröskereszt kiemelt figyelmet fordít arra, hogy a szegénységben élő családok...

Az év végéhez közeledve mit üzennél az embereknek?

Legyenek toleránsak azokkal, akik rászorulnak. Ami pedig a véradásokat illeti: bárkivel történhet baleset, amikor szükség van segítségre. Vért adni nem nagy áldozat, ugyanakkor hatalmas segítség egy bajba jutottnak.

Kapcsolódó cikk
A Kiskőrösi Óvodák is csatlakozott a Magyar Vöröskereszt Hősképző programjához
A Kiskőrösi Óvodák is csatlakozott a Magyar Vöröskereszt Hősképző programjához
Idén is elindította Hősképző programját a Magyar Vöröskereszt, amelynek keretében november végéig a szervezet munkatársai és önkéntesei az elsősegélynyújtást népszerűsítő...
MEGOSZTÁS