Amikor Sárkány János evangélikus lelkész 1857-ben a Vasárnapi Újság hasábjain közölte az ország népével, hogy Petőfi Sándor igazolhatóan Kiskőrösön született1822-1823 fordulójának éjjelén, valami elkezdődött. Egy lokálpatriotizmusból táplálkozó büszke életérzés, miszerint az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hősi halált halt lánglelkű költője itt, egy falusias alföldi mezőváros nádfedeles házikójában látta meg a napvilágot, s innen indult, nem túlzás, világhódító útjára.
Ha nagyon egyszerűen akarunk fogalmazni, ez határozta meg a mi Petőfi-kultuszunk alapjait.
Azonban önmagában a gondolat nem elegendő, a kultuszt életben is kell tartani, erről pedig felmenőink az elmúlt évszázadokban mindig is gondoskodtak. Az akkori mezőváros elitje a világon elsőként köztéri szobrot állíttatott a nagy költőnek, az 1862. évben emelt alkotás ma is a település egyik féltve őrzött kincse. A másik szobor, a költő egész alakos ércszobra 1927-ben, Kiskőrös és a járás településeinek közadakozásából valósult meg.
A kiegyezést követően igen hamar, már 1872-ben igény mutatkozott Petőfi Sándor szülőházának megmentésére, s alig egy évtized múltán, egy vásárlás révén előbb az Írók és Művészek Társasága, később a település tulajdonába került. 1880-ban Petőfi barátja, maga Jókai Mór vette birtokba s adta át új rendeltetésének, ezzel az ország első irodalmi emlékháza lett, 1951 óta pedig múzeumként működik.
Petőfi születésének éjjele a huszadik század első évtizede óta már megemlékezések időpontjaként volt jelen a kiskőrösiek életében, majd az 1922-től a szilveszteri Petőfi ünnepek jelentették a kultusz egyik fénypontját. A hagyomány megteremtésében nem kevés szerep jutott Zoltán Jánosnak, Tepliczky Aladárnak és az általuk vezetett Petőfi Irodalmi Körnek.
Az ünnepségek közül hármat mindenképpen ki kell emelnünk: 1922-1923 fordulóján volt száz esztendeje, hogy Petőfi megszületett, ekkor került sor az első jelentősebb megemlékezésre. Bár a kortársak visszaemlékezéseikben az ünnepség hiányosságait is kiemelik, a világháborút követő elszegényedés miatt ez a tényező érthető. A fáklyafényes felvonulás mellett majd minden házacska ablakában egy-egy szál gyertyával emlékezett a költőre a község lakossága.
Ahogyan Komáromy János, a Petőfi Társaság egyik jelenlévő tagja írta:
„Amikor az 1922-ik esztendő utolsó perceiben megkondultak Kiskőrös két templomának harangjai, mikor a költő félig földbe süppedt szülőviskójának udvarán a helybeli dalárda énekelni kezdte a – Fürdik a holdvilág… – méla romantikájú dalát, – mialatt Kiskőrös apró házaiban és köröskörül a tanyákon vékony gyertyák világítottak az éjszakában, – a sok-sok ezer egyszerű ember: kisgazda, földmíves, iparos könnyekre fakadt. De lehetetlen is volt nem könnyezni. Mert Kiskőrösön csak a költő népe emlékezett meg a költőről, mindenki más elmaradt. Azon az éjszakán, mikor még leggyűlölködőbb ellenségeink is némán tisztelegtek egy pillanatra Petőfi emléke előtt, minálunk mindenki megfeledkezett a költő szülővárosáról. Senki sem tartotta érdemesnek, hogy elzarándokoljon Kiskőrösre, csupán a Petőfi Társaság küldte le képviselőit. […] Már jóval éjfél előtt megindult a zarándoklás a nádtetejű házacskához. Az udvaron, a szűk közben mintegy háromezer ember. A szülőház ablakában gyenge fénnyel erőlködik Márk néni hét szál Petőfi-gyertyácskája. Később lampionos menet érkezik, s nesztelenül elhelyezkedik az ajtó előtt. A szónok beszélt Petőfiről, egy kis tót leány szavalt még, s egy fiatalember áldotta meg a viskót. Egy óra körül üresek voltak már az utcák, csak a hold állt szokatlan magasságban. A gyertyák pislogtak még az ablakokban, s belenéztek a pusztaságba. És a pusztaság felől, annak legmélyéről, pislákoló szemmel néztek vissza idáig a tanyaházak apró ablakai. Senki úgy meg nem ünnepelte Petőfit, mint Kiskőrös népe. Mert megsiratta.”
1948-ban, a forradalom centenáriumán aztán Kiskőrös valóban országos hírnévre tett szert. Január 1-én a teljes kormánydelegáció különvonata futott be az állomásra, olyan közjogi méltóságokkal, mint Dinnyés Lajos miniszterelnök, Nagy Imre házelnök, vagy Tildy Zoltán köztársasági elnök. A szülőház megtekintése és a Centenáriumi emlékmű felavatása után a Szarvas szálló színháztermében került sor az emlékév országos megnyitóünnepségére. Sajnos a szónokok mondandóját döntően az ideológiai szempontok határozták meg, s ez az emlékév további országos rendezvényein is érvényesült, ám erről a költő természetesen nem tehetett.
A harmadik nevezetes eseményre 1972 szilveszterének előestéjén került sor: Petőfi születésének 150. évfordulóját Kiskőrös már városként ünnepelhette. December 30-án, az új művelődési központ színháztermében maga az Losonczi Pál, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke adta át a város kulcsát és a várossá nyilvánító oklevelet dr. Oláh Pál tanácselnöknek. Az ünnepség természetesen még másnap is folytatódott.
A régi hagyomány napjainkban is él, köszönhetően a Petőfi Szülőház és Emlékmúzeumnak, amely 1997. december 31-e óta szervezi a ma már hagyományosnak mondható Petőfi Szilvesztert. A színvonalas rendezvény igen hamar városunk egyik védjegyé vált, amelyet minden évben bizonyít a résztvevő vendégek nagy száma is.
Írta: Turán István
Fotógaléria:
