Éjszaka meghalt Mondok József (1956-2020), Izsák város polgármestere.
Sokan ismerték, szerették. Városépítő munkáját mindenkor becsültem. A család gyászában osztozunk a Fidesz, a KDNP és a Nemzeti Fórum tagjaival, írta meg a tragikus hírt Lezsák Sándor, a térség országgyűlési képviselője. 

-Hirdetés-
Ebben a cikkben a téma tartalma miatt nem tartjuk etikusnak fizetett hirdetések megjelenítését, ezért a hozzátartozók érzéseit tiszteletben tartva nem jelenítünk meg hirdetéseket.

1998-tól egészen 2019-ig polgármesterként tevékenykedett, majd 2020. szeptemberben újra megválasztották a település első emberévé. Mondok József mindig is szívügyeként tekintett szülővárosára, Izsákra. Ezt mi sem jelzi jobban, hogy a karácsony előtti portálunknak adott interjújában is már a következő éves terveket és fejlesztési lehetőségeket gyűjötte össze egy csokorba.

Életútja:

Édesapja angol úri szabó, édesanyja, Kovács Etelka háztartásbeli varrónő. Édesapja 1962-ben telepítette első szőlőjét.

Általános iskolai tanulmányait Izsákon végezte el, 12 éves korában már több száz nyúllal rendelkezett. Első saját lovát 18 évesen vette, amit egy magyar vizsla előzött meg. 14 évesen hizlalta első sertését, majd 60-80 darab disznót évente, mindezt 25 éven keresztül. Ezzel egyidejűleg szerzett Kecskeméten kereskedelmi végzettséget.

1973-tól már az izsáki ÁFÉSZ munkatársa volt közel három évtizeden át. Munkáját három alkalommal is kiváló dolgozói címmel ismerték el. Meghatározó szerepe volt az egész országra kiterjedő terményfelvásárlási és terménykereskedelmi egység létrehozásában és működtetésében.

25 éves korában 30 hektár sárfehér szőlőt ültetett, mely révén a térség egyik meghatározó termelőjévé vált.

1990-ben elsők között alapított lipicai magánménest 40 kitűnő lóval, dr. Várady Jenő közbenjárásával. 1989 óta az izsáki Hubertus Vadásztársaság vadászmestere.

1992 és 1994 között Izsák helyi önkormányzatának képviselője,1994 és 1998 között a település alpolgármestere volt. 1998-ban, 2002-ben, 2006-ban, 2010-ben és 2014-ben Izsák polgármesterének választották.

Izsákon 2019. október 13-án Mondok Józseffel szemben Kutas Tibor független jelöltet választották polgármesterré.

2020. szeptember 20-án az időközi választáson, Mondok Józsefet újraválasztották Izsák polgármesterévé.

1997-2007 között az Izsáki Sárfehér Sportegyesület elnöke, ebben az időszakban kiváló sporteredményeket ért el az egyesület a labdarúgás terén: Bács-Kiskun megye első osztályában 4 arany 4 ezüst és 1 bronz érmet szerzett Izsák.

1998-ban a Magyar Lovas Szövetség fogathajtó szakbizottságának is tagja lett, majd később elnöke, mely tisztsége 2005-ben a Magyar Lovas Szövetség elnökségi tagságával is bővült. Később a Magyar Lovas Szövetség alelnöke is lett. Egyik főszervezője volt a Kecskeméten megtartott fogathajtó világbajnokságnak, majd az Izsákon megrendezett fogathajtó Európa bajnokságnak

Kitüntetései:

  • Bács-Kiskun Megye Sportjáért (2005)
  • Gróf Széchenyi István Emlékérem (2006)
  • Magyar Köztársaság Érdemrend Lovagkereszt (2006)
  • Dél-Alföld Turizmusáért (2009)
  • Magyar Köztársaság Érdemrend lovagkeresztje polgári tagozata (2009)
  • Magyar Lovassportért Emlékérem (2013)

A VIRA.HU szerkesztősége ezúton is részvétét fejezi ki a gyászoló családnak!

MEGOSZTÁS