Folyamatos fejlesztések, elmaradt rendezvények és a koronavírus elleni védekezés, ez történt 2020-ban Imrehegyen: összegző interjú Lavati Gabriellával, a település első emberével. 

Hogyan néztek szembe a járvánnyal?

Az első hullámban március 18-tól bezárt a iskola, valamint el kellett rendelnem az óvoda bezárását is. Működik tanyagondnoki illetve a házi gondozói ellátásunk, akik akkor is és most is segítenek ellátni azokat, akiknek szüksége van rá. Fokozottan odafigyeltünk a segítségnyújtásra: bevásároltunk, gyógyszereket váltottunk ki. A gyerekek étkeztetése is folyamatosan biztosított volt, hiszen az önkormányzat a konyhát megállás nélkül üzemeltette, amikor az oktatási intézmények zárva tartottak.

Önkormányzati forrásból varrták a mosható textil szájmaszkokat a településen
-Hirdetés-

A pénzforrásaink viszont szűkössé váltak, mivel a gépjárműadó 100 százalékát be kellett fizetnünk a központi költségvetésbe. Mivel mi kis település vagyunk, nyilván nem nagy összegről beszélünk, de nekünk az is sokat jelent. A súlyadó már előzetesen be volt tervezve a mindennapi működés finanszírozására. Emellett az iparűzési adóbevételünk amúgy is kevesebb volt, tehát kellemetlenül érintett minket.

Kapcsolódó cikk
Imrehegyi megoldások a koronavírus elleni küzdelem idején
Imrehegyi megoldások a koronavírus elleni küzdelem idején
A kisebb településeken, mint Imrehegy szintén nagymértékű összefogás tapasztalható a koronavírus járvány okozta helyzet kezelésében, a kialakult problémák megoldásában. Az...

Hogyan alakultak az éves rendezvények?

Minden rendezvényünk elmaradt: a Falunap, de az ilyenkor szokásos Mindenki karácsonya sem került megrendezésre. Az adventi gyertyagyújtást is más formában, az önkormányzat facebookos felületén oldottuk meg. A lakosság csak online felületen keresztül tudott bekapcsolódni az adventi felkészülésbe.

A járvány miatt érintette-e valamelyik beruházásukat negatív döntés?

Minden pályázati úton elnyert forrásunk megérkezett, nem szenvedett egyik fejlesztésünk sem hátrányt, ráadásul többlettámogatást kaptunk a kerékpárút beruházáshoz. Tehát szerencsére egyéb negatív döntés nem érintett bennünket. A 2 nagy beruházás már le volt zárva, már csak az ellenőrzéseké a terep.

Milyen fejlesztések valósultak meg 2020-ban?

Az előző polgármester idejében került benyújtásra 2 TOP-os pályázat. Az egyik a konyhafejlesztés, a másik az energetikai pályázatunk, melynek keretében az egészségház, az orvosi rendelő, az óvoda újult meg. Ez nyílászárócserét, fűtés korszerűsítést, és szigetelést jelentett. Továbbá kialakításra kerültek akadálymentes feljárók is a könnyebb megközelíthetőség érdekében. Az önkormányzat konyhájánál napelem is beüzemelésre került. Ezektől az energetikai pályázatoktól azt várjuk, hogy remélhetőleg sok megtakarítást fog jelenteni a település számára.

A Magyar Falu Programból nyertünk forrást a tanyagondnoki gépjárműre, valamint közel 5 millió forintot fordíthattunk közterület karbantartó eszközökre is. Például hóvonólapra, fűnyírókra, láncfűrészekre és fűnyíró kistraktorra. Elmondható, hogy minden eszközünk rászorult már a cserére, amely szerencsére megoldódott.

2020-tól új autóval érkezik a segítség

De meg kell még említenem a temető infrastrukturális fejlesztését is. Ennek keretében napelemes világítás került kiépítésre, illetve beüzemelésre, mivel a temetőnkben semmilyen fényforrás nem volt jelen.

Nem pályázati forrásból, de sikerült kialakítanunk a világítást egy napelemes lámpával a központi buszmegállónál. Ezzel a közlekedés is biztonságosabbá vált, hiszen rengeteg diák és munkavállaló ment reggel teljes sötétségben a buszhoz. Ezzel a kivitelezéssel több tízéves problémánk oldódott meg.

Szociális tűzifa pályázaton vettünk részt, ezáltal 57 család fűtését tudjuk támogatni. Ebből a projektből 76 köbméter fát tudunk a rászorulók között szétosztani.

Tehát nehéz, de dolgos év volt az idei.

MEGOSZTÁS