A HC Kiskőrös több utánpótlás korosztályos csapatot is működtet és az együttesek az országos jégkorong bajnokságokban is szerepelnek. A klubnál folyó kiváló szakmai munkát jól mutatja, hogy a fiatalok rendre jó eredményeket érnek el és több gárda is harcban van az érmes helyekért. Az idei évtől a HC Kiskőrös már felnőtt csapattal is jégre lépett. Az elért eredményekről a klub elnökét, Szekeres Károlyt kérdeztem.

Szekeres Károly

Az új bajnoki szezonban milyen csapatokkal szerepeltetek a különböző bajnokságokban?

-Hirdetés-

A csapatainkkal jelenleg túl vagyok az idei szezon felén. Klubunk 5 csapattal szerepel a magyar Jégkorong Bajnokság B kategóriájában, amivel a középmezőnyben foglalunk helyet.
Az utánpótlás csapataink közül az U16-os csapatot alkotják a legidősebbek. A szezon előtt nagyon féltünk attól, hogy ezt a gárdát melyik csoportba nevezzük. A fiúk a C kategóriában kezdték meg a szezont, amelyben összesen 31 csapat szerepel. Az alapszakasz csoportját mi nyertük meg, ami után a B kategóriába kerültünk. A magasabb osztályban is jól szerepeltek a fiatalok és az Ajkával versenyben vagyunk az első helyért. Ki szeretném emelni, hogy a bajnokság statisztikái szerint a TOP 7 játékos között 3 kiskőrösi szerepel Balogh Máté, Fekete Kristóf és Antonovics Alexander személyében. Közülük Antonovics Alexander tehetségére már a komolyabb klubok is felfigyeltek és Székesfehérvárra igazolt.
Az U14-es csapat a B kategóriában a 8 csapatos alapszakaszt megnyerte és egy szintet léphetett feljebb. Ez annyit jelent, hogy az U14-es gárdánk az országos középmezőny élcsapatai közé tartozik. Sajnos ennél az együttesnél a kapusunk lesérült és az U10-es korosztályú Molnár Ferenc pótolta őt, akinek köszönettel tartozom, hogy vállalta ezt a szerepet. Örömmel mondhatom el, hogy rendeződik a helyzet, mert sikerült igazolnunk egy kapust Dunaújvárosból, aki kölcsönben fog majd nálunk szerepelni.
Az U12-es gárda egy előkészítő csoportnak számít, ahol nem az eredmény, hanem a rendszeres versenyeztetés a legfontosabb szempont. Itt tanulják meg a gyermekek a leszabályt, az ütközésekre való felkészülést és minden hétvégén mérkőzések vannak. Ebben a korosztályban az országos bajnokságban 52 csapat van, akik között a középmezőnyhöz tartozunk.
Az U8 és az U10-es korosztályban különböző helyszíneken torna jelleggel működnek a bajnokságok. Itt mindenkinek kell vállalnia a hazai rendezést is, de természetesen utazni is kell. Az U10-es korosztályban a B kategóriában lépünk pályára, de már voltunk A kategóriás tornán is. Az U9-es csapat a C kategóriában szerepel azért, hogy a játékról és ne az eredményről szóljon a szereplés.

A HC Kiskőrös felnőtt csapata

A felnőttek helyzete, hogy áll jelenleg a klubnál?

Amikor a jégpálya megépült, akkor nagy lendülettel vágtunk neki egy felnőtt bajnokságnak, de nem születtek Kiskőrösre jégkorongozók, ki kellett nevelni azokat. Nehéz volt kiállnunk többször is az idegenben lejátszott mérkőzésekre és akkor döntöttünk úgy, hogy csak abban az esetben indítunk el felnőtt csapatot, ha már lesz saját nevelésű jégkorongozónk. A lányom Nikolett javasolta, hogy idén nevezzünk be felnőtt bajnokságba is egy csapattal. A felnőttekkel így beneveztünk a kispályás bajnokságba, ami által ők igazolt játékosként a járványhelyzetben is látogathatják a jégcsarnokot. A „tó hokiban” 3 a 3-ban játszhatunk, melynek nagy sikere van és az amatőrök a hasonló képességű játékosokkal szemben versenyezhetnek.

Milyen edzői stáb adja a szakmai hátteret?

Az igazolt versenyzőink száma 100 körülire tehető, akik a felnőtteken kívül 5 kategóriában szerepelnek a különböző bajnokságokban. A csapatunk vezetőedzője Zoran Jaramazovics, aki szabadkai születésű és horvát állampolgár, a munkáját pedig Halasi Márk, Kosóczky Tibor, Kosóczky Nikolett és Szabó Zoltán segítette.

Van remény arra, hogy a későbbiekben egy nagyobb jégcsarnok épüljön meg?

Minden adott ahhoz, hogy egy új jégcsarnok épüljön fel Kiskőrösön, melyet a Magyar Jégkorong Szövetség is teljes mértékben támogat. A mostani 40×20 méteres pályát váltanánk is az új és nagyobb jégcsarnokkal, mivel a jelenlegi nem szabvány méretű. A Dózsa Gy. utca felőli részen a garázsokig tudunk bővíteni, ami 53×26 méteres pályát jelentene. Ez egy nemzetközi szabvány méret, amelyet a Magyar Jégkorong Szövetség szakmai bizottsága is támogatott. Amennyiben ez a jégcsarnok felépülne úgy az minden felnőtt és utánpótlás bajnokság mérkőzéseire alkalmas lenne. A jégcsarnokot igen szerény költségvetésből építenénk fel és az a célunk, hogy a hazai mérkőzéseinket Kiskőrösön tudjuk majd lejátszani, mert jelen pillanatban nagyon sokat kell utaznunk.

Az új esztendőre mit kívánnál a sportbarátoknak?

Böjte atyát idézve: „Vegyük észre az értékeket magunk előtt és mögöttünk. Nincs olyan rossz helyzetünk még most sem, mit ahogy az látható. Kiút van és kiút lesz, a kiutat meg kell keresni.” Ne keressük a másikban hibát, lássuk meg a jót és a szépet, a problémákat pedig próbáljuk megoldani. Azt kívánom, hogy 2021-ben mindenkinek legyen egy boldog éve egészségben, gazdagságban és gondoljon csak a jóra.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (15 db kép)
MEGOSZTÁS