A járványügyi helyzet ellenére sem teltek eseménytelenül a napok a Kiskőrösi EGYMI– ben. Az idei tanév eseményeiről kérdeztük Schaffer István intézményvezető-helyettest.

A tanév “Fő az egészség!”című témahéttel indult, amely lehetőséget adott az egészségünk megőrzésével és a személyi higiéniával kapcsolatos fontos ismeretek felelevenítésére. A nevelő-oktató munka feladatai mellett az intézményünkben működő munkaközösségek sok olyan érdekes programot szerveztek, amelyek megvalósítására a jelenlegi helyzetben csak osztálytermi szinten nyílt lehetőség- kezdte beszámolóját Schaffer István.

-Hirdetés-

Majd kifejtette az évkezdés utáni programokat. Szeptemberben szabadtéri program keretében az Európai Diáksport Nap-hoz kapcsolódó sport program került lebonyolításra az alsó tagozatos Alternatív-team és az ÖKO-team szervezésében. Ugyancsak szeptemberben hirdette meg a Diákönkormányzat az éves tisztasági versenyt, amelyre a jelenlegi helyzetben még nagyobb figyelmet fordítottak a pedagógusok és gyerekek egyaránt.  A békésebb, biztonságosabb intézményi légkör kialakításáért munkálkodó Békítő-team  elindította a Békés ügyeletes programot, amelyben az osztályok delegálhatnak az ügyeletes nevelők munkáját támogató diákokat. A hónap végére az ÖKO-team elkötelezett munkájának köszönhetően felállításra került intézményük bejáratánál egy nagy szívet formázó kupakgyűjtő. Csoportszintű, a Béke Nemzetközi Napjához kapcsolódó programot szervezett a Napközis-team szeptember végén a tanulók számára.

A tanév elején kupakgyűjtő került kihelyezésre

Az aktív tanév kezdés után hogyan folytatódtak az iskola programjai?

Méltón emlékezhettünk a 48-as forradalom és szabadságharc mártírjaira október 6-án a készségfejlesztő iskolások pedagógusait tömörítő Szer-Szám-team által összeállított online műsor megtekintésével. Osztályaink ebben a tanévben is csatlakoztak és aktívan vettek részt a Fenntarthatósági témahét programjában október 5-9-ig. A hónap elején az intézmény vezetése szakmai segítséget nyújtott a Dunavecsei EGYMI pedagógusai számára pedagógusminősítés témában. A Diákönkormányzat szervezésében hulladékgyűjtési akció indult azért, hogy az iskolánk környezetét még szebbé tegyük. A Napközis-team délutáni foglalkozások keretében a tökkel kapcsolatos étkezési és népszokásokkal ismertette meg a tanulóinkat.  A felső tagozatos Kooperatív – team készített online megemlékező műsort az 1956-os eseményekről. Ennek megtekintésével rendhagyó módon emlékezhettünk a forradalom és szabadságharc hőseire. Közben a Szer-Szám-team irányításával a készségfejlesztő iskolás tanulóink folyamatosan ügyeltek intézményünk tisztaságára, amit rendszeres sepregetéssel, felmosással, a közösségi helyiségek fertőtlenítésével biztosítottak is.

Az intézmény minden területén,az egész tanév folyamán közösen figyelnek a tisztaságra

A pedagógusok továbbképzése is folyamatos az iskolában.

Az ősz folyamán a Kiskőrösi EGYMI pedagógusai által kidolgozott “Hatékony együttnevelés korszerű módszerek, eszközök, eljárások alkalmazásával” c. jó gyakorlatok átadása történt több online előadás és műhelymunka alkalmával két felvidéki és két erdélyi intézmény számára.  A Szivárvány-team munkatársai sem tétlenkedtek. Bázisintézményként csatlakoztunk a Szegedi POK Őszi pedagógiai napok c. novemberi programjához, ennek keretében a logopédiai munka támogatásához és autizmus témában is tartottak online előadást. Emellett az óvodánkban nagy sikerrel alkalmazott Lépésről-lépésre program iránt érdeklődők számára online workshop valósult meg.

Az Alternatív-team szervezésében Márton napi hagyományőrző program került megvalósításra az alsó tagozaton. November 19-én az osztályfőnökök számára tartott online képzést Szél-Kovács Zsuzsanna szaktanácsadó. Az ünnepekre való ráhangolódás jegyében a hónap végén hirdette meg a Békítő-team a Türelem hetét, amelyhez a Napközis munkaközösség is csatlakozott. Intézményünk hagyományos őszi nagytakarításában a felső tagozatos és a készségfejlesztő iskolás tanulóink vették ki a részüket.

Hogyan készültek a téli ünnepekre?

Decemberben péntekenként karácsonyváró foglalkozások szervezett a Napközis-team. A szelektív hulladékgyűjtésről hallgathattak érdekes előadást az ÖKO-team tagjai a Szegedi POK szervezésében. December 6-án a Mikulás rendhagyó módon fogadta az aulában intézményünk apraját-nagyját. Az Alternatív-team szervezésében idén meseprogrammal várhattuk karácsony eljövetelét. A járványügyi helyzet fokozódása miatt december 11-től az intézmény digitális oktatásra állt át.

Az Utazótanári Intézményegység, hogyan tudott az intézkedések mellett tovább működni?

Az EGYMI Utazótanári Intézményegysége a koronavírus okozta speciális kihívásokra gyorsan és rugalmasan reagált. Az ITEM (Integrált nevelésben részesülő Tanulókat nevelő-oktató pedagógusok EGYMI Munkacsoportja) online tartotta meg műhelymunkáit. Örömmel tapasztaltuk, hogy a tankerületen kívüli pedagógusok érdeklődése is jelentősen megnövekedett programjaink iránt. Rendezvényeink nagy része a koronavírus oktatásra-, nevelésre, fejlesztésre vonatkozó hatásával foglalkozott, segítséget adva országos szinten az integráló pedagógusok mindennapjaihoz. Említést érdemel, hogy az online műhelymunkáinkba határon túl élő kollégák is bekapcsolódtak. A terápiák tekintetében azok kerültek előtérbe, amelyek a járványügyi intézkedések betartása mellett számos fejlesztő hatással bírnak. Lovas -, és kutyás terápiánk a soltszentimrei, izsáki és csengődi tanulóknak egyaránt nagy élményt jelentett.

A társadalmi érzékenyítő programok most sem maradhattak el, de kiemelten figyeltünk megvalósításuknál az előírt szabályokra (távolságtartás, fertőtlenítés, maszkhasználat). A siketek világnapja alkalmából a tanulók számos érdekességet tudhattak meg a jelnyelvről és a hallássérüléssel élők mindennapjairól. A fehér bot világnapján egy fiatalember látogatott intézményünkbe, aki a világon egyedül vakként készít lufik tekerésével különböző figurákat. A koraszülöttek világnapján az EGYMI teljes kollektívája bizonyosságot tett érzékenységéről. Ez alkalomra több mint 130 lila maszkot készítettek a szorgos pedagógusok és a szülők.

Tehetséggondozó munkánk is nagy sikerrel zárult. Az év végi Ünnepváró rajzversenyre eddig közel 200 alkotás érkezett az ország különböző részéről. Büszkeség számunkra, hogy a felvidéki diákokhoz is eljutott felhívásunk, akik gyönyörű alkotásokkal örvendeztettek meg minket.

Bár a személyes kapcsolat több esetben elmaradt az Utazótanári Intézményegység életében (ITEM, Eszközkölcsönző) mégis sikeresnek értékeljük a félévet. Az átalakított programokkal kitárult a világ. Olyan formában és tartalmakkal építhettük tovább kapcsolatainkat a pedagógusokkal, gyermekekkel, amely iránytűként szolgálhat jövőbeli céljaink, feladataink meghatározásához.

MEGOSZTÁS