A Kiskőrösi Baptista Gyülekezetben több évtizedes múltja van a fúvós zenének. Már az 1900-as évek elején a gyülekezet alakulása után az istentiszteletek és a misszió szerves része volt a zenekari szolgálat – mesélte Hajas Gedeon, a Kiskőrösi Baptista Fúvószenekar vezetője. 

A II. világháború és az utána kialakuló új rendszer rendkívüli módon megnehezítette a zenekar működését. Pártállami nyomásra a hatvanas években a zenekar feloszlott, a hangszereket eladták.
A nyolcvanas évek végén, a hagyományok újjáéledtek. A baptista fiatalok közül egyre többen választották a fúvós tanszakot a helyi zeneiskolában, majd az itt megszerzett hangszeres gyakorlatot a gyülekezetben is kamatoztatták.  Így alakult meg 1989-ben a ma is működő fúvószenekar.

Ökumenikus nap Kiskőrösön, 2019. június 16.
-Hirdetés-

A kezdetek óta számtalanszor nyílt lehetőség más gyülekezetekben vagy különböző találkozókon, konferenciákon is zenélni. Így juthattak el többször az ország határain kívüli közösségekbe is. A zenekar járt már Németországban, Svájcban, Szlovákiában, Vajdaságban és többször Erdélyben is.  

A modernebb hangzású, egyházi fúvószene iránti igény hatására napjainkban a zenekar repertoárja főleg ismert gyülekezeti, ifjúsági dallamok fúvószenekari feldolgozásaiból áll.

Kapcsolódó cikk
Megtelt a főtér az idei Nyáresti Fúvósmuzsika alkalmából
Megtelt a főtér az idei Nyáresti Fúvósmuzsika alkalmából
Idén is nagyon sok embert csábított a főtérre, az idei nyáron is megrendezett Nyáresti Fúvósmuzsika, amelyet augusztus 24-én, este 19...

Az együttes jelenleg is „amatőr” zenekarként működik, főleg fiatal zenészből áll, akik az iskolai elfoglaltságuk mellett a szabadidejükből áldoznak nem kevés időt a próbákra és a különféle fellépésekre. Természetesen vannak idősebb zenekari tagok is, az alapításkor még fiatal zeneiskolások, ma már többgyermekes szülőként, általában a gyermekeikkel együtt ülnek a zenekar soraiban.

A járványhelyzet az idei programokat jelentősen felborította. A nyár közepére meghívása volt a zenekarnak egy nagyszabású keresztény (Ez az a nap) zenei rendezvényre a frissen átadott Puskás stadionban, ami az ismert okok miatt elmaradt.

Baptista Fúvószenekar a Puskás Ferenc stadion előtt

A szigorítások miatt az utóbbi hónapokban már próbákat sem lehetett tartani, ami nagyon hiányzik mindenkinek. Idén elmarad a már hagyománnyá vált adventi koncert is.

Reméljük, hogy amikor összejöhetünk még nagyobb lelkesedéssel indulhatnak újra a próbák.

Terveinkben van több jótékonysági koncert szervezése, főleg kórházakban és idős otthonokban.
Szeretnénk egy új karácsonyi lemezt is készíteni.
Bízunk benne, hogy a 2020-ban elmaradt (Ez az a nap) rendezvény is meg lesz tartva és oda is készülhetünk.

Az első zenekar több mint 100 éves megalakulása óta sok minden történt.
Voltak járványok, világháborúk, válságok, különféle politikai és anyagi problémák.
A zenekar sokféle nehézségen ment át, megszüntették, majd az utódokból újra alakult.
Hisszük, hogy ez a mostani helyzet is csak egy rövid zökkenő, amin remélhetőleg hamarosan túl leszünk, és utána folytathatjuk feladatunkat: zenélni hallgatóink örömére és Isten dicsőségére!

2019-es Baptista Fúvószenekar adventi koncert

Mivel az idei adventi koncertünk elmaradt, így ezúton kívánunk minden kedves zenekedvelőnek reményteljes, boldog újesztendőt!

Képek, kiemelt kép: Kiskőrösi Baptista Fúvószenekar

MEGOSZTÁS