A Kiskőrösi Önkéntes Tűzoltó Egyesület 1880 óta működik városunkban, s látja el Kiskőrös és a környező települések tűzvédelmét együttműködve a Kiskőrösi Hivatásos Tűzoltókkal. Az egyesület Kiskőrös, Csengőd, Kaskantyú, Páhi, Tabdi tűzvédelmét segíti. Jelenleg 16 aktív tűzoltóval végezik munkájukat, akik valamennyien elkötelezett segítőkész tagjai az egyesületnek, munkájukat szabadidejükben és ingyenesen végzik.

-Hirdetés-

A Kiskőrösi Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnökével, Jancsovics Zsolttal beszélgettem, aki 1996 óta tagja az egyesületnek, munkáját 2020-ban Szabó Antal emlékplakettel ismerték el.

A tűzoltó egyesület a településen a tűzmegelőzési, valamint a tűzoltási és műszaki mentési feladatok ellátásában közreműködő társadalmi szervezet. A tűzoltó egyesület tevékenységét és működését, valamint a tűzoltó egyesületeknek a hivatásos önkormányzati, illetve önkéntes tűzoltósággal megállapodás keretében való együttműködését a tűzoltó egyesületekről szóló törvény állapítja meg.

Hogyan alakult a 2020-as év az egyesület életében?

A 2020-as évünk szintén igen mozgalmas volt. Az esetszámunk csaknem 80 esemény volt, melyek tűzesetekből és műszaki mentésekből álltak. Ezen felül jelentős szerepet vállaltunk a tavaszi időszakban a vírus elleni fertőtlenítésben, ahol heti két alkalommal segítettük az önkormányzat munkáját.

Tűzoltóink folyamatos készenlétben állnak a nap bármely időszakában és jelzés érkezésétől számítva kb. 5 percen belül a csapat tagjai 4-6 fővel elindulnak a kárhelyre. Egyesületünknél mindenki ingyenesen, a szabadidejében végzi munkáját, ennek ellenére szerencsére mindig van 4-6 fő, aki az autóval indulni tud, legyen az munkaidő, vagy éppen éjszaka.

Az év végéhez közeledve köszönőlevelet küldtünk Kiskőrös lakosságának és vállalkozásainak támogató segítő munkájukért, mellyel munkánkat megbecsülik és segítik. A korábbi évekhez hasonlóan idén is jelentős támogatást kaptunk az SZJA 1%-ból, de sikeresen pályáztunk a TESCO és a NEA pályázatain, valamint működési támogatásban részesültünk Kiskőrös Város Önkormányzatától is.

Az elmúlt 5 év megvalósult főbb eseményei: modernebb és fiatalabb tűzoltóautó került megvásárlásra, tűzoltószertár nyílászáró cseréje, szertárépület ereszcsatorna cseréje, balesetnél használható feszítő-vágó beszerzése, egykezes motorosfűrész és magassági ágvágó vásárlása, tűzoltó kabátok vásárlása, Covid-19 elleni városfertőtlenítés, prevenciós oktatás iskolákban, óvodákban.

Kapcsolódó cikk
Új életmentő eszközzel gazdagodtak a Kiskőrösi Önkéntes Tűzoltók
Új életmentő eszközzel gazdagodtak a Kiskőrösi Önkéntes Tűzoltók
A Tesco „Ön választ, Mi segítünk” programjának köszönhetően egy elektromos feszítő-vágó készülékkel gyarapodott a Kiskőrösi Önkéntes Tűzoltók eszköztára. Az akkumulátoros...

Néhány adat számokban:

140 éves működés
5 védett település
16 vonuló tűzoltó
22 éves kiváló gépjármű
102 vonulás 2019-ben,
közel 80 vonulás 2020-ban.

Melyek voltak a leggyakoribb riasztások idén?

Gyakran vonultunk viharkárokhoz idén is, azonban a tavaszi avartüzek teszik ki vonulásaink 50%-át. Az összes többi riasztás az baleset, illetve lakóház-, gazdasági ingatlantűz.

Milyen terveitek vannak 2021-re?

2021-re kitűzött céljaink között szerepel az automata garázskapuk beépítése, raktárhelyiség kialakítása, garázsok elektromos felújítása, technikai eszközök éves felülvizsgálata, balesetnél használt feszítőhenger és tartótámaszok vásárlása, tűzoltók egészségügyi és tűzvédelmi továbbképzése.

Kapcsolódó cikk
Mentesítő gépeket vehettek át a kiskőrösi tűzoltók
Mentesítő gépeket vehettek át a kiskőrösi tűzoltók
A járványhelyzetben Kiskőrös az első települések között volt, ahol az önkormányzat elkezdte a közterek, parkok és intézmények környezetének fertőtlenítését. A...

1 darab garázskapura már korábban pályáztunk, ami meg is érkezett. Most arra várunk, hogy az épületet hivatalosan is átadják nekünk. Reményeink szerint egyesületünk ingatlanja két új garázzsal bővül 2021-től, melyet korábban a hivatásos tűzoltók használtak. Ezt az épületet szeretnénk felújítani önkormányzati segítséggel. Továbbá célunk még a többi garázskapu lecserélése is.

Az egyesület működésére és fejlesztésére 12062003-00157824-00100000 bankszámlaszámon várjuk felajánlásaikat, támogatásaikat, valamint továbbra is várjuk SZJA 1% felajánlásaikat a 18365696-1-03 adószámon.

Kérjük, amennyiben lehetőségük van rá támogassák munkánkat.

„A bajban segítünk – Segítsen Ön is!”

Kiskőrös Város Önkéntes Tűzoltó Egyesület
6200 Kiskőrös, Szent László u. 2.
Adószám: 18365696-1-03
Bankszámlaszám:12062003-00157824-00100000
Telefon: 20/490-6019

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (27 db kép)
MEGOSZTÁS