A SZÓ-LA-M Alapfokú Művészetoktatási Intézménynek már jogelőd iskolájában is működött grafikai tanszék. Két évvel ezelőtt már nemcsak a diákok, hanem felnőttek számára is indítottak grafikus képzést Kiskőrösön, melyen Babucsikné Zeikfalvy Anna grafikusművész adja át tudásának legjavát azoknak, akik beiratkoztak.

Anna néni
-Hirdetés-

A grafikus tanszakra bárki jelentkezhet, aki kedves érez ahhoz, hogy elsajátítsa a művészi grafikai kifejezésmód alapjait. A tanulók között többen vannak olyanok is, akik előképzettség nélkül jelentkeztek az intézménybe. A felnőttek heti két alkalommal vesznek részt a képzésen, melynek felépítése eltér az iskolás diákokétól. Számukra főként a technikai tudás elsajátítására helyezi Anna néni a hangsúlyt.

„Általános iskola alsó tagozatától, akár 18 éven felüliek is jöhetnek. Így jöttek szóba a felnőttek, akik ugyanúgy beiratkozott tagjai az iskolánknak. Hetente két alkalommal találkozunk 1,5 órára. A felnőttekkel egészen másként dolgozunk, mint a gyerekekkel. Adok egy kis elméletet is, de azt csak csepegtetem. Arra azért törekszem, hogy technikailag segítsem meg őket, hogy a technikájuk olyan legyen, hogyha már nincs lehetőségük idejárni, akkor is tudjanak mihez nyúlni. A képek témáját mindig én határozom meg, melyben a fokozatosság elve mindig megjelenik. Az egyszerűbb alkotásoktól jutottunk el a bonyolultig. Már azt is megkíséreltük, hogy élő embert copyzunk. A kiállítás is gyakorlatilag erre épült, hogy ezeket bemutassuk. A most másodéves hallgatók folyamatosan és lelkesen járnak a képzésre. Egyre jobban és magabiztosabban tudják alkalmazni a megszerzett tudást. Erről tesz tanúbizonyságot a tanterem előtti galéria is, ahol a felnőttek alkotásaiból nyílt tárlat, melynek megnyitójára az alkotók családtagjaikat is meginvitálták” – nyilatkozta Babucsikné Zeikfalvy Anna néni. 

Anna néni többféle technikát is tanít a tanszék hallgatóinak

Az idő előrehaladtával és a járványhelyzet kialakulásával időközben lemorzsolódtak a hallgatók. Jelenleg alkalmanként 5 fő jön össze a tanszakon, akik mára már kiváló csapattá kovácsolódtak. Szívesen támogatják és inspirálják egymást az alkotó munkában. Berkecz Mónika a kezdetektől rendszeresen vesz részt a képzéseket, hiszen az alkotás kiváló folyamat arra, hogy kizökkentse a hétköznapok forgatagából és pozitív élményeket adjon

„Úgy gondolom, hogy a hétköznapok mindennapi forgásából, ami a munka a gyereknevelés, otthoni teendők mindenképpen ki kell, hogy zökkentsen valami. Én nagyon sokat túrázom, és amikor csökkentek a lehetőségeim, hogy a hegyekbe menjek, akkor arra gondoltam a lányom nyomdokaiba lépek, aki Anna nénihez járt 8 évig. Úgy gondolom, hogy meg kell érnünk a rajzra, mert ez egy olyan művészet, amiben lelkileg is jelen kell lennünk. Így nagyon sokat tud adni” – mesélte Berkecz Mónika, alkotó. 

Berkecz Mónika, alkotó

Anna néni többféle technikát is tanít a tanszék hallgatóinak.

„Mivel saját grafikai termünk van, illetve van nyomtatási lehetőség is, így tavaly csináltunk hidegtűt és monotípiát, valamint metszettek linót is. Olyan feladatokat is elvégzünk, ami gép nélkül nem megy. Csak ez hosszadalmas, sokat kell várniuk, míg egy-egy mű megszületik. A felnőtteknél azt veszem észre, hogy a biztatás és a munkák átbeszélése sokat jelent” – mesélte Anna néni

A felnőttek személyesen tudnak részt venni az oktatásokon

A sokrétű oktatási forma nemcsak a születendő alkotások sokszínűségében jelentkezik, hanem sikerélményt is ad az alkotóknak, akik nemcsak iskolai keretek között, hanem otthon is alkotnak. Többnyire mindenkinek megvan a kedvenc technikája, amihez szívesen és gyakran tér vissza.  Szerencsések az iskola művészeti hallgatói, hiszen a járványhelyzet alatt nem kellett online formában tanulniuk. Az iskolában személyesen tudtak részt venni az oktatásokon.

„Nagyon hiszek abban, hogy az online oktatás nagyon jó, de személytelen. Én észreveszem azt, hogy az én személyes elkötelezettségem és szakmai tudásom és a közelség, hogy velük lehetek, semmivel sem pótolható” – tette hozzá Anna néni

MEGOSZTÁS