Tönkretett, púpos járdák, gyökerek a lakásban, eldugult csatornák: évtizedes problémát old meg a városvezetés a Liget utcában azzal, hogy kivágja a platánfákat.
Mi lesz ezután? Hogyan látják a lakók a kialakult helyzetet? Pethő Attilát, a terület önkormányzati képviselőjét, Kocsis Zoltán közös képviselőt és Szabó Róbertet, Liget utcai lakost kérdeztük.

Pethő Attila a kerület önkormányzati képviselője elmondta: „Régóta terveztük e munkálatok megkezdését, ami a mostani képviselői ciklusomnak az egyik fő feladata. A városvezetéssel együtt úgy tervezzük, hogy a Liget utcai lakópark önkormányzati területét, tehát járdákat, utakat és az épületek közötti részéket (ahol jelen pillanatban is parkolnak a lakók) fel szeretnénk újítani a következő 4 évben. Ez gyakorlatilag ennek a tervnek az első lépése.

-Hirdetés-

A lakókkal történt egyeztetést követően fény derült arra, hogy a legfontosabb, hogy a járdák rendben legyenek.

A hatalmas gyökérzettel rendelkező, öreg fák már a járdákat szétnyomták, illetve behatoltak a lakóépületekbe, lakásokba is. Szinte az összes fa balesetveszélyessé vált.

Tehát – sajnos – szükségessé vált a kivágásuk. Ezeket a fákat a laktanyában fogjuk tárolni, majd a továbbiakban fűtésre lesznek alkalmasak.”

Zöldterületek és parkolók is ki lesznek alakítva

„A következő lépésben a lakóépületek közötti területeket szeretnénk felújítani. Ezt a tervünket is egyeztettük már a lakókkal és a közös képviselővel is. A jelenlegi “földes” helyett ledöngölt, zúzottköves parkolókat szeretnénk kialakítani, zöldterülettel és füvesítéssel. A kivágott fák helyére és a háztömbök közé is szeretnénk majd új fákat ültetni, amelyre már adtunk is be pályázatot. Úgyhogy remélem – és ha minden jól halad – akkor a fásítás már előbb elkezdődik, mint a járda felújítása.

A Damjanich utca felé közlekedve szerencsésebb helyzetben van a baloldali garázssor, mivel ott betonozott terület van a garázsok előtt. Viszont a másik oldalon ott sajnálatosan csak föld van, amit a nagy esőzések, havazások esetén nagyon nehéz megközelíteni. Tervben van annak a területrésznek a felújítása is. Ott aszfaltozott út készülhet el.

Nagyon sok kisgyermekes család él itt, így egy játszóteret is szeretnénk kialakítani.

Befejezésként mindenféleképpen szeretnénk az út felújítását is elvégezni a csatornarendszer kitisztításával. Tehát készen van a koncepció, megvan a feladatunk.” – tájékoztatott Pethő Attila önkormányzati képviselő.

A lakók belátták, hogy ez egy kényszerű lépés

Kocsis Zoltán, közös képviselő elmondta: „Természetesen sajnálták a lakók, hogy ezeket a nagy árnyékot adó fákat ki kell vágni.

Sokan szeretik, hogy madárcsicsergésre lehet ébredni reggelente, de azt is belátták, hogy ezek a fák sajnos sok problémát okoznak.

 

A járdát tönkretették, néhány ingatlanba már bementek a gyökerek, továbbá a csatornát is megbontják. Ez folytonos problémákat okozott.

Úgyhogy belátta mindenki, hogy ez egy kényszerű lépés, amit most meg kell tennünk. Az önkormányzati képviselő ígérete szerint egy új fasor lesz a helyére telepítve. Nyilván hosszú idő után, de újra árnyas, hűs lesz a Liget utca.

Egy földszinti lakást a gyökerek miatt teljesen szét kellett bontani, mert a szennyvíz strangok ahogy fordulnak ki a ház alól, abba bement a fa gyökere. Ez pedig folyamatos dugulást okozott. Szét kellett bontani a szobát, fürdőszobát, konyhát és spájzt is teljesen.

Az utca másik oldalán egy fél évvel ezelőtt kellett egy lakás fürdőszobáját szétbontani, mert ott is bement a fa a ház alá. Ezzel az a probléma, hogy egyszer ha bejut a gyökér a csatornába, akkor azt lehetetlen kiszedni úgy, hogy az 2-3 hónap múlva ne okozza újra azt a problémát.

Jó példaként jár előttünk a Sárkány József utca – Kossuth Lajos utca sarkán lévő 4 társasház mögötti terület,  amit szintén több év alatt, önkormányzati, pályázati és lakossági forrásból, nagyon szépen helyreállítottak. Oda már öröm bemenni, mivel térköves út van, a víz elvezetése megoldódott. Ez amit most látunk a Liget utcában, ez annak az első lépése.”

A tönkretett járdák a gyalogos közlekedést is akadályozták

Szabó Róbert, Liget utcai lakos: „Akik már régóta itt laknak, azok részéről hallható volt egy kisebb ragaszkodás ezekhez a fákhoz.

Ez a fiatalok részéről már nem vetődött fel, nagyon szívesen veszik ezeket a munkálatokat. Az utcában nagy a gyalogosforgalom, így mindenki számára szembetűnő, hogy vannak már 20-30 centiméteres szinteltérések is.

Ez a babakocsival sétálóknak és az időseknek is folyamatos nehézségeket okoz.  

10 évvel ezelőtt az önkormányzat jelentős hozzájárulásával már volt egy udvarfelújítás. Az összes gépmunkát átvállalták, amit nagyon szívesen és köszönettel vett a közösség. Véleményem szerint, ha ez minden ház közötti részen megvalósul, akkor az igen jó lesz a lakóknak. Mi sármentes udvaron lakunk, de a többiek megszenvedik az esős időt.”

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (10 db kép)
MEGOSZTÁS