Kalocsa és Kecel mellett immár Kiskőrösön is elérhetővé válnak a gyermekpszichodráma foglalkozások.

Hegedűsné Juhász Nikoletta szociális munkás, mentálhigiénés segítő szakember, gyermekpszichodráma asszisztens és -vezető, valamint Doszpod Kitti szociálpedagógus, szociális munkás, ifjúságsegítő  „Meseműhely” elnevezésű kiscsoportos foglalkozásokon nyújtanak segítséget a szorongó, gátlásos, közösségbe nehezen beilleszkedő, nehezen alkalmazkodó, önbizalomhiányban szenvedő gyermekeknek. Első csoportjaikat 2019 decemberében indították térségünkben.

Hegedűsné Juhász Nikoletta, Doszpod Kitti a Meseműhely drámavezetői 
-Hirdetés-

„Niki, a kisfiam Ádám osztályába járt be érzékenyítő órákat tartani. Innen ismertem meg őt és hallottam a munkájáról. A személyisége, illetve amit képvisel nagyon jó hatással volt gyermekemre. A drámára azért is kezdtünk járni, mert Ádám önbizalmát szerettem volna erősíteni. Azóta megszűnt a körömrágása és segít feldolgozni neki a napi feszültségeket  is. Niki kedvessége és a gyermekek iránti elhivatottsága visszatükröződik a munkájában”- meséli Szabadiné Kovács Edina, egy hálás édesanya.

Hegedűsné Juhász Nikolettával, a Meseműhely alapítójával beszélgettem a gyermekpszichodráma eszközeiről, módszeréről.

Mi is az a gyermekpszichodráma?

Olyan csodavilág, amelybe belépve semmi nem áll útjába a gyermeki fantáziavilág kibontakozásának.  Ebben a mesevilágban az a cél, hogy a nap folyamán kialakult problémákat, szorongásokat a gyermekek játékos formában oldani tudják. Mindez úgy kerül felszínre, hogy szinte észre sem veszik. A gyerekek kiscsoportos (általában 6 fős) foglalkozásokon heti egy alkalommal vesznek részt. Ebben a „csodavilágban” minden másképpen van: a játék során bármiből bármi lehet. Így játékon keresztül segítséget kapnak  a személyiségük pozitív irányú fejlődéséhez. A két drámavezető minden esetben aktív részese a játéknak. A gyermekek által összeállított mesében ők vállalják a negatív szerepeket, valamint segítik a gyermekemet a saját szerepük megvalósításában.

Kép forrása: http://www.pszitakoto.hu/

Hogyan kell elképzelni egy gyermekpszichodráma foglalkozást?

Minden egyes csoportba kerülést egy szülőkonzultáció előz meg, amikor felvesszük az anamnézist és megbeszéljük a gyermek esetleges elakadásait. A gyerekek amikor megérkeznek a csoportfoglalkozásra leülnek, elkezdenek rajzolni, és közben megbeszéljük velük az őket ért jó és rossz dolgokat. Ezek után a rajzaik és a kis gondolataik alapján egy közös történetet szövünk. Ha megvan a történet, akkor szerepet választanak maguknak és  berendezzük a színteret. Ahhoz, hogy a szerepüket még jobban meg tudják élni, jelmezekbe bújnak. Ezt követően elkezdődik a szabad játék, amit három tapssal indítunk. A drámavezetők teljes érzelmi bevetéssel játszanak, segítenek a gyermeknek, hogy a választott szerepét meg tudja valósítani. Osztoznak a gyermek érzéseinek intenzitásában, ugyanakkor kívülállók, és ha szükséges, megállítják a játékot (ha túlzott a feszültség). Általában a drámavezetőkre ruházzák rá a gyerekek a negatív szerepeket (gonosz, szörny). Az agresszió semmilyen formája nem megengedett a drámában, tehát nem bánthatják egymást sem verbálisan, sem pedig fizikálisan. Foglalkozások heti 1 alkalommal vannak,  60 percben. Az első 2 alkalom nyitott alkalom, tehát eldöntheti a szülő és a gyermek, hogy szeretne-e továbbra is a csoport tagja lenni. Nagyon fontos, hogy a gyermek szeressen jönni. Amikor vége van a játéknak, ugyanúgy három tapssal lépünk ki a szerepekből, majd megbeszéljük, hogy kinek mi tetszett a játékban és esetleg mi az, ami nem. Mi az „itt és most”-ban dolgozunk, azzal, amit a jelenben sikerül a felszínre hoznunk. Minden alkalmat egy közös nasizással zárunk, mely által egy barátságosabb, intimebb légkört tudunk kialakítani. Fontos kihangsúlyozni, hogy a gyerekeket sosem engedjük el úgy, hogy ne tisztáznánk a játék alatt kialakult esetleges nézeteltéréseket, nehézségeket.

Kiknek ajánlanád a módszert?

  • Szorongó, gátlásos, közösségbe nehezen beilleszkedő gyermekeknek
  • Magatartászavarok esetén (figyelemzavar, hiperaktivitás)
  • Nehezen alkalmazkodó gyerekeknek
  • Önbizalomhiányban szenvedőknek
  • Feszültség, mindennapos stressz, konfliktusok oldására
  • Pszichoszomatikus tünetek esetén

Hol és hogyan tudnak jelentkezni az érdeklődők?

Meseműhelyünk januártól folyamatosan vár kiscsoportos foglalkozás-sorozatra (15 alkalom + 2 szülőkonzultáció) 6-12 éves gyerekeket.

Részvételi díj: 4000 Ft/alkalom + szülőkonzultáció: 4000 Ft/alkalom.

A keceli csoportokba akár már jövő héttől be tudnak csatlakozni az érdeklődők. A foglalkozásokat szerdánként 16-17 óra, illetve 17-18 óra között tartjuk a Jurta Jóga Stúdióban (6237 Kecel, Közvágóhíd u. 23.).

Februártól előreláthatólag Kiskőrösön is indulnak csoportfoglalkozások.  

További információk:
Hegedűsné Juhász Nikoletta 06-30/455-6217
lelekpart@hotmail.com

Kapcsolódó cikk
Játék a pszichodráma eszközeivel
Játék a pszichodráma eszközeivel
Meseműhely – játék a pszichodráma eszközeivel címmel november 7-én a Városi Könyvtár és Művelődési Házban Hegedűsné Juhász Nikoletta tartott tájékoztató...
MEGOSZTÁS