A megyei I. osztályban szereplő Soltvadkerti TE női kézilabda csapata január 30-án hazai környezetben fogadta bajnoki mérkőzésen a Kiskunhalas gárdáját. A zártkapus találkozó nagy küzdelmet és szoros csatát hozott.

-Hirdetés-

A Soltvadkerti TE csapata 20-16 (9-10) arányú vereséggel zárta a találkozót: Vancsik – Sörös 2, Korsós 4, Lőrincz 4, Kuti 1, Szentpéteri 3, Bleszák. Csere: Szűcs (k), Drenkovics, Dúl, Markó 1, Gilicze, Novák, Szabó 1, Trsztyinszki.

A mérkőzés elején felváltva estek a gólok (2-2), majd három találattal elhúzott a kiskunhalasi együttes (2-5). A soltvadkertiek jó védekezésüknek köszönhetően visszajöttek a mérkőzésbe és 4 gólt szerezve megfordították az eredményt (6-5). Az első félidőben kevés különbség volt a két csapat között, így ez a játékrész szoros eredménnyel zárult. A szünet után a soltvadkertiek védekezésben elkövetett hibáit kihasználva ismét 3 gólos előnyre tettek szert a vendégek (10-13). A soltvadkertiek több alkalommal is felzárkóztak 1 gólos hátrányra, de az egyenlítés vagy a fordítás nem sikerült. A hazaiak sokszor adták el a labdát támadásban vagy egyéni technikai hibákat elkövetve maradtak ki a helyzetek. A találkozó utolsó harmadában egy ütközés után a reklamáló soltvadkerti Szabó Bettinát piros lappal kiállították a játékvezetők. Ezt a mérkőzést a kevesebbet hibázó és a lehetőségeit jobb arányban kihasználó együttes nyerte meg.

Opauszki Péter (a kép jobb oldalán)

Opauszki Péter – Soltvadkerti TE edzője:

-A találkozó előtt a héten minden edzésen nagy létszámban voltak jelen a lányok és jól sikerült a felkészülésünk. A csapatépítés szakaszában van a gárda és a mérkőzésen már több edzésen begyakorolt elemet láttam vissza. Úgy gondolom, hogy minden mérkőzéssel javulni fog a csapat teljesítménye és a sok munka, a fejlődés jelei majd fokozatosan előjönnek a pályán is. Most a mérkőzésen megfelelően harcosak voltunk, azonban esetenként türelmetlenül játszottunk és becsúszott a játékunkba pontatlan átadás vagy technikai hibák. Úgy gondolom, hogy voltak fordulópontok a mérkőzésen, amikor nem a mi javunkra szóló döntések születtek a pályán. Mintegy 10 olyan esetet számoltam, ami bennünket hátrányosan érintett és ennek ismeretében a végig szoros mérkőzés talán másként is alakulhatott volna, de ez is a játék része. Amiből tanulnunk kell, hogy sok pontatlan passzunk volt és több gólt is kaptunk lerohanásból. A továbbiakban is dolgozunk keményen és szeretnénk minél jobb eredményeket elérni az ellenfeleinkkel szemben.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (54 db kép)
MEGOSZTÁS