Állatvédelmi társadalmi párbeszéd indult, online kérdőív formájában várják a lakosság véleményét – mondta Nagy István agrárminiszter február 7-én vasárnap, a NOÉ Állatotthonban.

A kérdőívet vasárnaptól egy hónapon át lehet kitölteni az allatvedelem.kormany.hu oldalon.

Egy kutya a budapesti NOÉ Állatotthonban 2021. február 7-én (Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)

A tárcavezető ismertette: a kormány és az Agrárminisztérium (AM) törekszik arra, hogy minden rendelkezésre álló eszközzel elősegítse az állatok jólétének javítását és a felelős állattartás térnyerését a lakosság körében. Ebben a szellemben indítják el a társadalmi párbeszédet is, amelynek célja, hogy biztosítsák az információcserét, a szorosabb együttműködést az ágazatot érintő jogszabályok előkészítésében, az átfogó programok és stratégiai dokumentumok megalkotásában.

Nagy István kiemelte, az állatvédelem ügye az egész társadalmat érinti.
-Hirdetés-

Ismertette: már hosszú évek óta dolgoznak az állatok védelme érdekében; felléptek az állatkínzás ellen. Ma már az ezzel kapcsolatos bűncselekmények büntethetőségéről Magyarországon a törvények egyértelműek és európai viszonylatban is a szigorúbb szabályozások közé tartoznak.
Nagy hangsúlyt fektettek az edukációra, évről évre biztosítanak pályázati forrásokat és támogatásokat. A központi költségvetésben 2017 óta az agrártárca kezdeményezésére külön forrás áll rendelkezésre, amely 100 százalékban állatvédelmi célokra fordítható – közölte a miniszter.

Kitért arra, hogy emellett figyelmet fordítottak az ivartalanításra is. 2019-ben a kormány 100 millió forintot biztosított az ezzel kapcsolatos programra.
Törekvéseik folytatásaként pedig tavaly az állatvédelem tematikáját miniszteri biztosi szintre emelték az AM-ben – tette hozzá Nagy István.
Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízott elmondta, hogy az állatvédelmi online felmérés március 7-ig tart, így vasárnaptól egy hónapig várják a véleményeket, az allatvedelem.kormany.hu oldalon.

Nagy István agrárminiszter, Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízott, Schneider Kinga, a NOÉ Állatotthon szóvivője és Ovádi Péter, a Nemzeti Állatvédelmi Program megújításáért és végrehajtásáért felelős miniszteri biztos (b-j) érkezik az állatvédelmi online felmérés indításának sajtótájékoztatójára az állatotthonban 2021. február 7-én. (Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)
Ovádi Péter, a Nemzeti Állatvédelmi Program megújításáért és végrehajtásáért felelős miniszteri biztos elmondta, hogy a felmérés 13 kérdést tartalmaz, két fő gondolati kör mentén épül fel.

Az első az állatvédelemhez kapcsolódó jogszabályi környezet, a második pedig a felelős állattartás helyzete.

A témák egyaránt érintik a társállatok és a gazdasági haszonállatok helyzetét.

A felelős állattartáshoz kapcsolódóan kíváncsiak a lakosság véleményére a civil szervezetek támogatási rendszerével, az oktatással, a kóbor állatok helyzetével, a bántalmazást elszenvedő haszonállatokkal kapcsolatban is.
A jogszabályi környezet felülvizsgálatával kapcsolatban várják a véleményeket a nem megfelelő állattartással szembeni fellépésről, az állatkínzás büntetéséről, a tiltott állatviadal szabályainak szigorításáról, a pirotechnikai eszközök használatáról és cirkuszi vadállatok helyzetéről is – fűzte hozzá.

Az allatvedelem.kormany.hu honlap főoldala

Forrás, képek: MTI/ Szigetváry Zsolt

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (5 db kép)
MEGOSZTÁS