Az illetéktörvény változása kapcsán történő illetékmentességek körébe tartozó eljárásokat, Aszódiné Nedró Éva, a Kiskőrösi Polgármesteri Hivatal közigazgatási osztályvezetője foglalta össze.

Több jogszabály módosult 2021. január elsejétől, de a lakosság legszélesebb körét az illetékekről szóló törvény módosítása érinti. Az állampolgárok anyagi terheinek csökkentése érdekében, a közigazgatási hatósági eljárások tekintetében – az úti okmányok, a gépjárművezetői engedély, a forgalmi engedély és a törzskönyv kiállításával, valamint az adó- és értékbizonyítvány kiállításával kapcsolatos eljárások kivételével – a közigazgatási hatósági eljárások illetékmentessé váltak. Ez azt jelenti, hogy míg tavaly, például egy hatósági bizonyítvány kiállításáért háromezer forint illetéket kellett fizetni, idén ezt már illetékmentesen tehetjük meg.

A közigazgatási jogorvoslati eljárásnál továbbra is fennmaradt az illetékfizetési kötelezettség, kivéve az Illetéktörvény 2. mellékletében felsorolt eljárásokat. Ilyen például a házasságkötéssel, halálesettel kapcsolatos eljárás, szociális ügyben kezdeményezett eljárás, óvodai elhelyezéssel kapcsolatos eljárás. Ezekben az eljárásokban mind az alapeljárás, mind a jogorvoslati eljárás illetékmentes.

-Hirdetés-

Bár a legtöbb közigazgatási hatósági alapeljárás illetékmentessé vált, az egyes közigazgatási eljárások után járó igazgatási szolgáltatási díjak rendszere nem változott. Például a telepengedélyezési eljárásnál idén úgy, mint tavaly nem illetéket, hanem igazgatási szolgáltatási díjat kell a kérelmezőnek megfizetnie.

Az anyakönyvi igazgatás területén az Illetéktörvény módosítása alapján a korábban illetékfizetési kötelezettség alá eső anyakönyvi eljárások (például házassági névviselési forma módosítása, anyakönyvi hatósági bizonyítvány kiállítása, a nem magyar állampolgár Magyarországon történő házasságkötéséhez szükséges igazolás bemutatása alóli felmentés stb.) is 2021. január 1-től illetékmentessé váltak.

A születési név megváltoztatásának engedélyezésére irányuló eljárásban igazgatási szolgáltatási díj formájában történő fizetési kötelezettséget vezettek be a korábbi illetékfizetési kötelezettség helyett.

A születési név megváltoztatására irányuló kérelem esetén függetlenül attól, hogy hányadik alkalommal kéri valaki a névváltozást – 10.000 forint összegű igazgatási szolgáltatási díjat kell majd fizetni. A tavalyi évben a megváltoztatott név ismételt megváltoztatása esetén ez még 50.000 forint illetékfizetési kötelezettséggel járt. A korábbi szabályozással egyező módon az egy családhoz tartozó nagykorúak közös kérelme esetén az igazgatási szolgáltatási díjat is minden nagykorúnak külön-külön meg kell fizetnie.

Kiemelt kép: freepik.com

MEGOSZTÁS