Az elmúlt héten napvilágot láttak a Magyar Falu Program idei első kiírásai, továbbá a megye már bekérte az összes településtől a fejlesztési elképzeléseket. Közel 1200 elgondolás várja a megjelenő különböző pályázati felhívásokat. Milyen tervekkel készül a császártöltési önkormányzat? Takácsné Stalter Judit polgármester asszonyt kérdeztem.

A tavalyi a fejlesztések éve volt Császártöltésen. Milyen tervekkel készülnek az idei Magyar Falus kiírásokra?

Mi, császártöltésiek folyamatosan figyelemmel kísérünk minden megjelenő pályázatot, így bármilyen felhívás lát napvilágot, arra mindig van egy tervünk. Csak ezekkel a forrásokkal és a hozzá rakott önrésszel tudjuk elérni, hogy a faluban fejlesztések történjenek. Így volt ez a legelső Magyar Falu Program (MFP) pályázatoknál is, amelynek keretében például a sportcsarnokot, az Angeli Mátyás Közösségek Házát és járdákat újítottunk fel.

-Hirdetés-

A legnagyobb tervünk az, hogy utak és járdák állapotát javítsuk és ezekre tudjunk pályázni. Nyilván önrészt kell hozzá rendelnünk, és azzal most egy kicsit óvatosan kell, hogy bánjunk, mert a járványhelyzet miatt kicsit átalakult a pénzügyeinket érintő gondolkodásunk. Eddig is nagyon körültekintően gazdálkodtunk, hogy véletlenül se kerüljön hitel közelbe a falu költségvetése. Ez a mostani időszakban még inkább jellemző ránk, de a reális keretek között, amire lehet, ezután is pályázni fogunk.

A Magyar Falu Program keretében teljesen felújították az Angeli Mátyás Közösségek Házát

Nagyon örültem annak, hogy a MFP keretében megnyertünk egy olyan pályázatot, melynek keretében egy olyan ingatlant tudtunk megvásárolni, ami pont egy önkormányzati ingatlan területével van egyben. Így ez most teljes egészében a mienk lett.

Ami nagyon fontos lenne a település életében, az a gépesítés. Különböző munkagépek, esetleg egy traktor vásárlására is kész terveink vannak. Várjuk, hogy az ilyen irányú pályázatok is megjelenjenek.

A polgármesteri hivatalt is szeretnénk felújítani: energetikai korszerűsítésre nyújtunk be pályázatot, így lassan az összes középületünk felújításra kerül.

Tehát rengeteg terv és elképzelés van abban a bizonyos „fiókban”. Található ott a TOP2-re vonatkozó elképzelés is?

A TOP pályázatokról elmondható, hogy nagyon jól szervezett volt, ami a megyének és Rideg Lászlónak is köszönhető. Pontosan tudtuk, hogy mennyi pénzünk van, és mit akarunk abból megvalósítani. Abban a különleges helyzetben voltunk, hogy valamennyi TOP pályázatunkat megvalósítottuk és készre tudtuk jelenteni.

Mint a Magyar Falunál, így erre az új, VMOP (hétköznapi nevén TOP2) pályázatra is kész tervekkel várunk: ilyen például az idősek otthonának a bővítése. A kezdeti lépéseket megtettük, a tervezőkkel előzetesen leegyeztettük az elgondolkodásunkat. Az otthon melletti ingatlan, amit már korábban megvásároltunk, hamarosan lebontásra fog kerülni.

Továbbá szeretnénk minél több utat és járdát felújítani a településen a későbbiekben is. Van néhány útszakasz, amire már nagyon rá férne a javítás. A járdaépítést is elkezdtük, amit több forrásból (Magyar Falu, Belügyminisztériumi támogatás) finanszíroztunk. Több kilométeren túl vagyunk már, véleményem szerint jól haladunk. Sok van még előttünk, ezeket folyamatosan szeretnénk megvalósítani. Nem tudok mást kérni a császártöltésiektől, csak türelmet. Rajta vagyunk és egyszer csak a végére érünk.

Az önkormányzat folyamatosan újítja a járdákat is

Idén elkezdődött a Kecel-Császártöltés közötti kerékpárútnak a tervezése is, amire jövőre szeretnénk forrást szerezni, akár a TOP2-ből is. Ez egy nagyon jó lehetőség lesz a lakosoknak arra, hogy majdnem Kecskemétig, Kiskunhalasig és Soltig el tudnak jutni kerékpáron.