A Kiskőrösi Óvodákban már 2013 óta működnek tehetséggondozó programok, mint például a jégkorong, a sakk, néptánc, vagy az úszás. A köznevelési törvény előírja, hogy a kiemelt figyelmet igénylő gyermekek körében nem csak a felzárkóztatást, hanem a tehetséggondozást is be kell építeni az óvodák mindennapjaiba.

Kapcsolódó cikk
A tehetséget nem elég felfedezni, gondozni is kell
A tehetséget nem elég felfedezni, gondozni is kell
A Kiskőrösi Óvodákban már 2013 óta működnek tehetséggondozó programok, mint például a jégkorong, a sakk, néptánc, vagy az úszás. A...

A programok kiválasztásának lehetőségét felkínáltuk az óvónőknek és mindenki a magához közel álló tehetségterületből választott. A program elején meglévő öt tehetségműhely mára már tizenötre bővült-adott tájékoztatást Vlcskóné Csatlós Erzsébet intézményvezető.

Február 25-én délelőtt, a Kiskőrösi Óvodák Erdőtelki Tagóvodájába látogattunk el, hogy megnézzük, mi mindennel foglalkoznak a kicsinyek, Tamás Szilvia óvónő vezette „Úgy tedd rá” népi hagyományörökítő műhelyben.
-Hirdetés-

Tamás Szilvia óvónő elmondta: mindennapjainkat áthatja ez a műhelymunka. Mivel Erdőtelken egy óvodai csoport van, vegyes csoportban dolgozunk – 2 és fél évestől 7 éves korú gyerekek. Így más alapokon nyugszik a frontális csoportmunkában a differenciálás, mint egy azonos életkorú gyermekcsoportban. Ilyen differenciálás például az, hogy az egyes fázisok közül a gyermekek maguk választhatják ki azt, amivel szívesen foglalkoznak.

Megismerkedünk a népi hagyományokkal, eleink életével, ételeivel, a népi időjóslással, táncával… minden olyan hagyománnyal, amely az óvodáskorú gyermekek életkorához jól illeszkedik. Jómagam is néptáncos vagyok, Foltin Juli néni volt a módszertani mesterem egykoron és az ő tanítását igyekszem átadni a kezem alatt fejlődő kisgyermekeknek. Így az ének és néptánc elemek, egész tematikámat áthatják, meghatározzák. A régit és az újat ötvözöm össze. Így fejlődik a gyermekekben a ritmus, a szöveg és a dallam kapcsolata.

Rétessütés a foglalkozáson
A rétessütés is a népi hagyományok egy ágacskája, Kiskőrösön kiváltképp.

Jelenleg a „Böjti szelek” projektet éljük, amikor a népi hagyományoknak megfelelően a húsmentes tavaszi böjti időszakhoz kapcsolódó ételeket készítjük, tavaszi énekeket éneklünk, tavaszhoz kötődő néptáncokkal, körjátékokkal, mondókákkal fűzzük össze a napi tevékenységeinket.
Ezt a projektet megelőzi a tavaszvárás időszaka, a zöldághajtatás, ültettünk retket, zöldhagymát ládikóba és a húsvéttal zárjuk majd a projektet.
Télen egyébként karácsonyi, majd a „Vigasság” projekt részeként farsangi gyümölcsös finomságokat sütöttünk. Természetesen ügyelve arra, hogy az egyes fázisokban a gyermekek finommotorikáját is fejlesszük, amivel tulajdonképpen iskolaelőkészítés is történik az ismeretek megszerzése mellett.

Kreatív kézműves foglalkozásainkat is környezettudatosan építjük fel. Ismereteiket komplex módon bővítjük, készségeiket, képességeiket a lehető legtöbb módon fejlesztjük.

Ottjártunkkor az Erdőtelki Tagóvodában túrós-mazsolás, sárgarépás-diós és almás rétes készült. A gyerekek maguk reszelték az almát, keverték a tölteléket, sőt, Dulainé Hati Annamária dajka néni, a rétesfesztivál kiskőrösi szlovák rétessütő csapatának állandó tagja is nagy hozzáértéssel terelgette a kis kezecskéket a rétesek feltekerésében. Többször is dalra fakadtak, majd körjátékokat játszottak és az udvaron, népi játékokat. Ebéd után mindenkinek nagyon ízlett a maguk készítette rétes.

Írta, képek: Boda Zsuzsa

A Kiskőrösi Óvodákban működő tehetséggondozó műhelyek bemutatását következő írásunkban folytatjuk.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (27 db kép)
MEGOSZTÁS