Domonyi László polgármester ma megkapta a koronavírus elleni első védőoltást dr. Brenner Zsolt háziorvostól. Mint azt polgármesterünk elmondta, a kínai vakcinát ajánlották fel neki és ő elfogadta.

Domonyi László
„Megbízok a hozzáértő szakemberek véleményében, valamint háziorvosom javaslatában, akik jónak tartják a kínai vakcinát. A lényeg: az oltás hatására alakuljon ki a szervezetemben a vírus elleni védelem, hiszen csak egészségesen tudom ellátni a munkámat, feladataimat. Önök is vigyázzanak magukra, továbbra is tartsák be a járványügyi szabályokat és ne féljenek beadatni a vakcinát. Higgyék el, életünk, egészségünk megmentése most a legfőbb cél. Az országba folyamatosan szállítják az oltóanyagokat, a háziorvosok és az oltóközpontokon dolgozók a vakcinák érkezésének ütemében hívják a védőoltás beadására az embereket. Önök pedig éljenek a lehetőséggel, hogy minél előbb visszatérhessünk a régi kerékvágásba!”– mondta a városvezető.
 
Nagy előrelépés történt a kínai és az orosz oltóanyagok engedélyezésével a vakcinázásban, hiszen így már ötféle vakcina áll rendelkezésre a hazai oltási programban, a járvány pedig napjainkban egyre erőteljesebben jelen van, “a harmadik hullámban” jelentősen növekszik a betegek száma. A betegség súlyos, esetlegesen halálos végkimenetelének megakadályozását, a vírus elpusztítását pedig az oltási program nagyarányú előrehaladásában látják a szakemberek.
Most már polgármesterünk is abba a körbe tartozik, amelyben mintegy félmillióan megkapták a koronavírus elleni vakcinát. Egészségére!
 
Írta és a képeket készítette: Boda Zsuzsa
-Hirdetés-
MEGOSZTÁS