Szerencsére még mindig több lehetőség közül válogathatunk, ha felnőttkorban szeretnénk tanulni, azonban az új szakképzési rendszerben az Országos Képzési Jegyzék (OKJ) helyét a Szakmajegyzék váltotta fel. Így az alapszakmákat már csak iskolarendszerű képzés keretében lehet tanulni.

-Hirdetés-

A 2020. szeptember 1-jén kezdődő tanévben a szakképzésbe belépő tanulók már az új jogi szabályozás alapján kezdték meg tanulmányaikat, míg az utolsó OKJ-s képzésekre december végéig lehetett jelentkezni a Wattay iskolában is.

Gráner Géza oktatóval és Franczia László igazgatóval beszélgettünk.

Franczia László igazgató és Gráner Géza asztalos oktató

Nemcsak a diákok képzésében, hanem a felnőttképzésben is élen jár a Wattay. Milyen felnőttképzés folyik az intézmény falai között?

Franczia László: 2020 szeptemberében négy szakmában indítottunk felnőttképzést. A pénzügyi-számviteli ügyintéző és a vállalkozási ügyviteli ügyintéző szak képzése jelenleg online módon történik, míg az asztalos és a hegesztő képzés elméletét online formában, a gyakorlatot jelenléti képzéssel tanítjuk. A képzéseinkre itt a környéken nagy igény van. Ez a négy szakma majdnem 80 tanulót jelent három osztályban, tehát elég jelentős a felnőttképzési létszámunk.

Hegesztő tanulók gyakorlat közben

Az alábbi tapasztalatok alapján tovább fogják-e vinni ezen képzéseket a következő években? Esetleg hirdetnek-e meg új szakmákat?

Franczia László: Sok új képzést nem tudunk indítani addig, amíg a jelenlegi képzéseket be nem fejezzük, hiszen kapacitásunk felső határát súroljuk már így is.

Mekkora az igény arra, hogy a felnőttek átképezzék magukat? Könnyű-e megtölteni ezeket az osztályokat? Van-e túljelentkezés, illetve mennyire lelkesek a felnőttek?

Franczia László: Érdeklődés van. Leginkább azoknál a szakmáknál, ahol az adott végzettséggel biztosan el tudnak helyezkedni, mint például: a hegesztő tanulók, technikus, vagy más gépész végzettségűek. Hegesztőink között van például gépész végzettségű, mint ahogy az asztalosok között is vannak olyanok, akik több végzettséggel is rendelkeznek. Az asztalosok között öt diplomás van, de a hegesztő tanulók között is van gépészmérnök. Minden csoportban több olyan is van, akinek ez már a sokadik szakmája. Sőt olyan személy is, aki most párhuzamosan több szakmát is tanul, kihasználva azt, hogy decemberben még be tudott iratkozni az időközben megszűnő okj-s képzésbe. Tehát a felnőttképzésre mindig lesz érdeklődő.  Különösen, ha az új törvények értelmében a felnőttképzők kiszorulnak most ebből a piacból és csak a szakképző intézmények fognak majd ilyen képzéseket kiadni. De hangsúlyoznám, hogy ez teljes értékű szakma lesz. Itt szeretném megemlíteni azt is, hogy az új, szakmajegyzék szerinti szakmákban is havi rendszerességgel ösztöndíjat biztosítunk tanulóink számára.

Gráner Géza: Jelenleg 15 fő jelentkezett az asztalos szakmára, akik munkaviszony mellett hétvégén: pénteken, illetve szombaton járnak be gyakorlati oktatásra, a hét közben, általában csütörtökön pedig a classroomban kapják meg az elméleti tananyagot. Nagyon ügyesen, szorgalmasan csinálják. Itt is, mint minden más szakmában, az alapoknál kell kezdeni. Ugyanúgy meg kell tanulni a kézi műveleteket, a berajzolást, aztán szükséges az anyaggal és a kézi szerszámokkal ismerkedni.  Elég rövid ez az idő, de én úgy látom, hogy nagyon jól teljesítenek. Aki egy kicsikét gyengébb is, szorgalommal szépen megcsinálja a munkát.

Asztalos tanulók gyakorlat közben

Van-e különbség a diákok, és a felnőttképzésben résztvevők között?

Gráner Géza: Ég és föld a különbség, azonban a tanulók között is akadnak ügyesebbek. De ha valaki gyengébb is, azt szorgalommal be lehet hozni. Azt tapasztalom, hogy a felnőttek motiváltabbak abban, hogy megtanulják és gyakorolják ezt a szakmát.

Meddig tart számukra ez a képzés?

Gráner Géza: A képzés ideje 1,5 év, tehát 3 félév. Év végén, azaz nyár elején tesznek majd egy időközi  vizsgát, jövőre pedig a szakmai vizsgát, melynek eredményeként egy teljes értékű szakmunkás bizonyítványt fognak kapni.

Mit lehet tudni a szakmai vizsgáról?

Gráner Géza: Ugyanazok a szakmai követelmények, mint a diákoknál. Ugyanúgy írásbeli és gyakorlati vizsga lesz belőle, ugyanazon tantervi követelmények alapján.

Asztalos munkák

Érdekesség, hogy ebben a tanévben Francia László igazgató nemcsak a munkatársa, hanem a diákjai is. Milyen tanuló az igazgató úr?

Gráner Géza: Az egyik legkiemelkedőbb tanulóm. Látszik a munkáin, hogy nagyon szereti az asztalos szakmát, szeret a fával dolgozni. Nagyon szépen és szorgalmasan dolgozik. Meg is lehet nézni itt helyben a munkáit, melyek annyira szépek már most, hogy a vizsgán is megfelelnének.

A mai világban mindenki az élethosszig tartó tanulás fontosságára hívja fel a figyelmünket, azonban arra mégis kíváncsiak lennénk, hogy mi volt az a belső motiváció, amiért igazgatóként, sőt saját intézményének igazgatójaként úgy döntött, hogy a felnőttképzési rendszerben nemcsak külső szemlélőként csatlakozik, hanem diákként is kitanulja az asztalos mesterséget?

Franczia László: Magam is fontosnak tartom az élethosszig tartó tanulást, hiszen jó néhány diplomát szereztem már felnőttként, azonban mindig is érdekelt az asztalos szakma. Már korábban is próbálgattam mindenféle tanulás nélkül, csak úgy önszorgalomból, sőt faesztergályosként is próbálkoztam, azonban most végre van lehetőségem az asztalos képzésben részt venni. Korábban is csináltunk már felnőttképzést, az asztalos szakmát azonban eddig nem sikerült beindítani, mert nem volt elég jelentkezőnk. Bízom benne, hogy nekem is sikerül teljesítenem a követelményeket.

Franczia László igazgató és az általa készített munkadarabok

Milyen az, amikor testközelből is látja, hogyan folyik az intézményben az oktatói munka? Ad-e ez bármilyen iránymutatást a jövőre nézve?

Franczia László: A szakképzésben a gyakorlati tevékenyég az nem annyira zárt, mint mondjuk egy történelemóra. A műhelyek általában nyitva vannak a foglalkozások közben is, ezért korábban is volt már lehetőségem ellátogatni ide. Az asztalos műhelybe is szívesen jártam, mert sok szép munkát lehetett itt látni ezelőtt is. Most pedig tanulóként vagyok itt péntek délután és szombaton egész nap.

Mi az, amit szakmailag adott most itt ez a képzés?

Franczia László: Nagyon sokat adott szakmailag, hiszen sok olyan dolgot csináltam itt, amire korábban még nem volt lehetőségem. Korábban próbálkoztam már a fogazással is, például egy fióknál, ami eleinte viszonylag elfogadható szinten ment is, de most a tanáraim megmutatják, hogyan kell ezt megcsinálni úgy, hogy sokkal kevesebb munkával, sokkal szebb és stabilabb legyen az a munkadarab. Még ha sokáig is nézegetünk egy bútort, nem biztos, hogy rájövünk arra, hogyan is érdemes megcsinálni, ezért is elengedhetetlen, hogy szakemberektől tanuljunk, és együtt gyakoroljunk. Nagyon örülök annak, hogy a kollégáim és a tanáraim is sokat segítenek, különösen Gráner Géza.

Hegesztő tanulók és oktatóik: Rakoncza Sándor (hegesztő), Podmaniczki Attila (elektronika)

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (21 db kép)
MEGOSZTÁS