Március 7.-én, vasárnap az Akasztó második számú csapata a Kecel FC II. együttesét fogadta a megyei harmadosztályú bajnokság közép csoportjának 14. fordulójában. Az Akasztó az első, míg a Kecel az ötödik helyről várta a tavaszi rajtot. Ugyanis a hazaiak múlt heti mérkőzése elmaradt. Míg a vendégek már novemberben lejátszották a 13. fordulóbéli találkozójukat.

Az összecsapás hazai rohamokkal indult. Az első tizenöt percben le is zárhatta volna a találkozót az Akasztó. Már a második percben Palla Lajos hibázott ordító ziccerben. A 10. percben újra Palla került helyzetbe, ezúttal a kijövő vendég hálóőr tudott hárítani. Két percre rá a megyei egyes csapatból visszajátszó Bánszki se tudta a kapuba juttatni a labdát.

Nagy volt a csata a pályán. Fésüs próbálja megállítani Sipost.
-Hirdetés-

Aztán ahogyan az lenni szokott, a 21. percben mégis a vendégek kerültek előnybe. Prucser Zsolt saját térfeléről ívelte előre a labdát a bal szélen elfutó Tamaskó Zoltánhoz. Aki versenyt futott a hazaiak rutinos védőjével, Megyes Mihállyal. Sajnos csak szabálytalanul tudta megállítani a tizenhatoson belül. A játékvezető egyből a tizenegyes pontra mutatott. A megítélt büntetőt higgadtan Prucser Zsolt értékesítette 0-1. Ezek után is rohamoztak a hazaiak. Bánszki Dávid kétszer is nagy helyzetbe került. Egyszer fölé lőtt. Majd pedig a kijövő vendég portás eszén nem tudott túljárni. A 40. percben Bánszki remek passza után Suhajda került helyzetbe. Közeli lövését azonban, lábbal hárította Tóth Tibor.

Lázár Zsolt egyenlített fejjel hazai részről

A második játékrész is jobbára hazai fölénnyel kezdődött. Az egyenlítésig egészen a 61. percig kellett várni. Amikor is a jobb oldalról Madácsi Ádám végzett el szabadrúgást. A pontrúgás éppen Lázár Zsolt fejét találta meg, aki közelről bólintott a vendég kapuba 1-1. Három perc múlva kicsin múlt, hogy már a vezetést is átvegyék a hazaiak. Egy jobb oldali beadást követően a bal kapufánál Lázár Zsolt mutatott be remek cselt. Majd lövését a gólvonalról Orcsik Norbert fejelte ki. A 70. percben sikerült a fordítás az Akasztónak. Bánszki passzát követően, Palla Lajos eresztett meg egy lövést Tóth kapujára. A lövése az egyik vendégjátékos lábán megpattant és a kapu jobb sarkában kötött ki a labda 2-1.

Palla Lajos megint betalált

A 75. percben Lázár Zsolt adott be jobbról. Beadása után Palla Lajos vette célba a keceli kaput, Tóth azonban bravúrral kibokszolta a lövést, éppen Supka Alexander elé, akinek fejese után újra a gólvonalról mentettek a vendégek. A 80. percben Gubán Dániel remek jobb oldali ívelése után Biber Tamás teljesen üresen kapta a labdát. Melyet a vendég portás lábai között lőtt a kapuba 3-1. A 88. percre maradt az utolsó nagy ziccer. Ekkor Biber Tamás beadása után Palla fejelt kapura. Tóth azonban újra ököllel védett.

A találkozó összképét nézve megérdemelt hazai győzelem született. A Keceliek, amíg bírták erővel, jól küzdöttek, és szervezetten játszottak.
A keceli Bleszák Csaba vezeti a labdát

AKASZTÓ FC II. – KECEL FC II. 3-1

Akasztó FC II.: Váczi, Gubán, Madácsi (Pecznyik), Megyes, Lázár (Tóth Z.), Podmaniczki (Biber T.), Borsik, Fésüs (Biber J.), Palla, Suhajda (Supka), Bánszki (Bódi)
Edző: Tóth János

Kecel FC II.: Tóth T., Prucser, Bleszák, Vágó, Kovács N., Ficsor, Sipos (Császár), Varga F., Orcsik (Doszpod), Tamaskó, Hugyecz
Edző: Doszpod Ferenc

Gól: Lázár Zsolt a 61., Palla Lajos a 70., Biber Tamás a 80. illetve Prucser Zsolt a 21. percben.

Tóth János vezetőedző Akasztó FC II.:

Amire számítottunk, hogy nehéz mérkőzés lesz. Az is lett belőle. Sok hibával játszottunk, és nagyon sok helyzetet kihagytunk. Nagyon szezon eleji formában játszott ma a csapat. A múlt heti mérkőzésünk a Kecel Senior FC ellen elmaradt. Amivel már kicsit belepöröghettünk volna a következő mérkőzésbe. Nagyobb arányú győzelmet is arathattunk volna. De, egy nagyon szervezetten védekező Keceli csapatot fogadtunk. Hátul nagyon stabilak voltak. Ma ennyire volt elég a játékunk. Nagyon örülök a győzelemnek, mivel hátrányból sikerült megnyernünk a találkozót. Gratulálok a Kecel csapatának és sok sikert kívánok nekik a továbbiakra.

Doszpod Ferenc játékos-edző Kecel FC II.:

Az első húsz percben kaphattunk volna három-négy gólt. Ahhoz képest, aránylag egész jól kijöttünk a kezdeti hazai rohamokból. Kaptunk egy olyan tizenegyest, ami szerintem jogos volt. Amit sikeresen be is rúgtunk. A második félidőben érvényesült az, hogy ők jobban akarták a győzelmet. Nem mintha mi nem akartuk volna. Egy kis szerencsével szerezték meg a vezetést. Ilyen ez a játék, aki tesz érte az tud is gólt szerezni. Utána próbálkoztunk, de sajnos már nem volt annyi erő, hogy meg tudjuk fordítani, vagy döntetlenre hozni a meccset.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (33 db kép)
MEGOSZTÁS