A kisadózó vállalkozások tételes adója népszerűbb, mint valaha. Immár a vállalkozói szféra több mint egyharmada katázik – mondta a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára. Izer Norbert szerint az idén életbe lépett hárommilliós szabály amellett, hogy igazságosabbá teszi a KATA rendszerét, alkalmas a visszaélések visszaszorítására is.

Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára.

Az adóhivatal nyilvántartása szerint jelenleg 432 ezer kisadózó vállalkozás működik idehaza. Döntő többségük egyéni vállalkozó, számuk 396 ezer, és emellett 36 ezer cég adózik a kata előírásai szerint – ismertette az államtitkár.
Tavaly, az év második felében majdnem négyezer érintett váltott adózási formát és 15 ezer katás szüntette meg tevékenységét – tette hozzá, megjegyezve, hogy utóbbi adat nem számít kiugrónak. 2019-ben például több mint 38 ezer katás szüntette meg tevékenységét.

Az új belépők miatt november óta még nőtt is a katások száma.
-Hirdetés-

A hárommilliós szabállyal a kisadózók legnagyobb részének nem kell foglalkoznia. Nagyjából 360 ezer katás pontosan úgy adózik idén, mint tette azt tavaly – fogalmazott az államtitkár.
Emlékeztetett, hogy az új szabállyal azt a nemkívánatos gyakorlatot kívánták visszaszorítani, miszerint egyes munkaadók katás vállalkozóként alkalmaztak olyan dolgozókat, akiket munkaviszonyban kellett volna foglalkoztatniuk.

Kapcsolódó cikk
3 milliós KATA keret – Mi van, ha túllépem?
3 milliós KATA keret – Mi van, ha túllépem?
Továbbra sem csillapodnak a hullámok a januárban hatályba lépett új KATA szabályozás körül, amely a 3 millió forint feletti kifizetések...

Hozzátette, hogy az adóhivatal az idén is folytatja a katások ellenőrzését, revízióra leginkább azok a vállalkozások számíthatnak, amelyek korábban nagy ellenérték fejében alkalmaztak katás vállalkozásokat.
Izer Norbert hangsúlyozta, hogy az adónem továbbra is rendkívül előnyös, és ezen túl is kedvező feltételeket garantál a gazdaság kisebb szereplőinek.

Úgy vélte, az ilyen adóügyi megoldásokra most, a gazdaság újraindításakor különösen nagy szükség van.

Forrás: MTI
Kiemelt kép: illusztráció

MEGOSZTÁS