Növekedett Kiskőrösön az igazolt és a rendszeresen edzésre járók száma. Az idei évben 957 fő sportol aktívan, a tavalyi évben viszont ez a szám 758 fő volt. Örömteli, hogy ebből a hatalmas számból mintegy 665 fő diák, mely létszám évről-évre nő és egyre több diák választja az aktív sportot a városban, tájékoztatott Filus Tibor önkormányzati képviselő, a Kulturális, Turisztikai és Sport Bizottság elnöke a Kiskőrös Televízióban.

A felnőtt edzésre járó és igazolt sportolók száma körülbelül 140-150 főre tehető, míg a 15-18 éves korosztályban ez a szám mintegy 160 fő. Fontos, hogy az általános iskolás edzésre járók száma 657 fő, ami az általános diákok több mint felét adja. Ez egy országos szinten is kiemelkedő adat, tehát Kiskőrösön nagyon sokan sportolnak, melyhez hozzájárul a kiváló városi sport infrastruktúra is, tájékoztatott Filus Tibor.

-Hirdetés-

A városatya elmondta, hogy Kiskőrös Város Önkormányzata több millió forinttal támogatja évente a sportot. „Úgy gondolom, hogy ebben a tekintetben sincs szégyenkeznivalónk, akár a környékbeli településeket, akár más városokat vesszük alapul” – tájékoztatott a képviselő.

Filus Tibor: „örömteli, hogy egyre több diák sportol aktívan a városban

Lakosság arányosan nézve a városvezetés kiemelten támogatja a sportágakat: a Kiskőrösi Kézilabda Sportszervezet Kft. 750 ezer forint, a Kiskőrösi Labdarúgó Club pénzügyi támogatása 650 ezer forint, a Kiskőrösi Judo Egyesület 400 ezer forint, a Kiskőrösi Női KSZSE 750 ezer, a Kiskőrösi Birkózó Egyesület 400 ezer, a Kiskőrösi Vízisport Alapítvány 650 ezer, a HC Kiskőrös Hockey Club pedig 400 ezer forinttal szerepelt a tavalyi költségvetésben. A képviselő aláhúzta: hasonló számadatok szerepelnek az idei évi költségvetésben is. „Bízom abban, hogy tudjuk ezt a tempót tartani, és nem csak ilyen összegekkel, hanem akár nagyobb tételekben is tudjuk majd támogatni az egyesületeket” , tette hozzá a képviselő. 

Amennyiben egy egyesület pályázatot nyújt be, akkor minden esetben a város biztosítja az önerőt a fejlesztésekhez. A képviselő a labdarúgó klubot hozta példaként, mely pályafejlesztéséhez több tízmilliós támogatást nyújtott a város.

Kiemelt kép: vira archív

MEGOSZTÁS