Az érmes helyezések szempontjából nagyon fontos mérkőzést játszott egymással a megyei I. osztályú labdarúgó bajnokság 27. fordulójában a Kiskőrösi LC és a Kalocsai FC gárdája. A május 9-én lejátszott találkozó alkalmával a kiskőrösiek hazai pályán fogadták ellenfelüket.

A mérkőzés bővelkedett izgalmakban, melyet a kiskőrösiek nyertek meg 5-2-re (3-1): Tóth Z. – Filus (Mokrickij), Rácz (Simon), Pintyi, Dunai, Salami, Nagy A. (Breznyán), Mihály, Tóth Á., Barkóczi, Vajda.

-Hirdetés-

A találkozó gyászszünettel kezdődött, amelyen a közelmúltban elhunyt kiskőrösi törzsszurkolókra, és családtagokra emlékeztek.
A találkozó elején a kalocsaiak szerezhettek volna vezetést, de nagy helyzetben a kapu mellé lőtték a labdát. A kiskőrösi együttes fokozatosan került mezőnyfölénybe. A vendégek szervezett védekezés után próbálták gyors kontratámadásokkal veszélyeztetni a hazai kaput. A mérkőzés első találata a 10. percben született. A kalocsaiak kapusa, Varga Sándor a saját játékosával ütközve kiejtette a kezéből a labdát, amit Pintyi Roland helyzett higgadtan a kapuba (1-0). A 20. percben egy szögletet követően Barkóczi Ádám fejjel szerzett találatával növelte előnyét a kiskőrösi együttes (2-0). A kalocsaiak a 40. percben szépítettek. Farkas Zalán futotta le a védőket középen, és a kapust is kicselezve gurította a labdát a hálóba (2-1). Gyorsan jött a gólra a kiskőrösiek válasza a 42. percben, amikor egy szép támadás végén Salami Eugene lőtte nagy erővel a kapuba a labdát (3-1).

A második félidőt a vendégek kezdték jobban és veszélyesen támadtak.
A Kiskőrösi LC gárdája

Az 53. percben a kiskőrösi Dunai Rudolfot buktatták a középpályán, de a sípszó elmaradt és a kalocsai ellentámadás végén Mihály Dávid úgy ütközött az ellenfelével, hogy a történtek után büntetőt ítélt a játékvezető.
A tizenegyest a vendégek részéről Dostyicza Dániel értékesítette magabiztosan (3-2). A 79. percben ismét a kiskőrösiek találtak a kapuba, amikor egy szögletrúgást követően Salami Eugene fejelt nagy gólt (4-2). A találkozó utolsó harmadában néhány kemény belépő tarkította a mérkőzést, és felfokozott hangulatban játszottak a csapatok. Hergelte az indulatokat a kalocsai Villám Balázs a 81. percben, amikor a földön fekvő kiskőrösi ellenfelébe belerúgott, de az esetért csak egy sárga lapos figyelmeztetést kapott. A találkozó legszebb pillanata a 89. percben volt, amikor kiskőrösi Pintyi Roland 18 méterről lőtt hatalmas gólt a jobb felső sarokba, beállítva ezzel az 5-2-es végeredményt.

A mérkőzés lefújása után a kiskőrösi szurkolók „szép volt fiúk” rigmust skandálva és vastapssal köszönték meg a játékosok jó teljesítményét, és a szép győzelmet.
Miskovicz Bálint – Kiskőrösi LC edzője:

Nagyon jó mérkőzést játszottunk a Kalocsával, de előzetesen nem gondoltam volna, hogy ilyen szép győzelmet aratunk. A mai találkozóra a csapat kitette a pályára a szívét, lelkét, és úgy gondolom, hogy a mutatott játék alapján ilyen arányban is megérdemelten nyertünk. Mezőnyben sokat passzoltunk, voltak szép támadásink és gyönyörű gólokat lőttünk. Az ilyen győzelmek benne voltak a csapatban a korábbi találkozókon is, de ma talán felszabadultabban fociztunk, és a gólszerzési lehetőségeinket jó arányban használtuk ki. Fontos megemlítenem, hogy sérülés és betegség miatt nem számíthattam Hajnal Gábor, Juhász László és Amin Ádám játékára, de akik ma beszálltak a helyükre, azok mindent megtettek a siker érdekében. Nem nagyon szoktam kiemelni egyénileg senkit, de Tóth Ákost most meg kell említenem, aki 17 éves kora ellenére semlegesítette a kalocsaiak egyik legjobb emberét, védekezett, támadott és még az utolsó percekre sem fáradt el. Ammennyiben a korábbi mérkőzéseinken is ilyen akarással játszottunk volna, akkor már jóval több pontunk lehetne. Most megyünk majd Jánoshalmára, ahol szeretnénk olyan eredményt elérni, amivel továbbra is életben maradnak az érmes reményeink.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (43 db kép)
MEGOSZTÁS