Talán soha ilyen nagy szükség nem volt még az ápolók-orvosok és az őket segítők munkájára, és talán soha nem volt még ilyen nagy társadalmi megbecsülésre szükség.

Munkájuk és elhivatottságuk előtt tisztelegve megajándékozásuk céljával indított a soltvadkerti Gyöngyház Kulturális Központ és Könyvtár egy kezdeményezést április 29-én. A rövid idő alatt összegyűlt adományokat május 12-én szerdán, az Ápolók Nemzetközi Napja juttatták el az egészségügyben és a szociális gondozásban dolgozóknak.    

Pájer lldikó, a soltvadkerti Gyöngyház Kulturális Központ és Könyvtár igazgatója elmondta, hogy a felajánlásokból 296 személyt tudtak megajándékozni.
-Hirdetés-

„ Sok levelet elküldtünk, és sok felkérést elmondtunk telefonban, és megosztottuk felhívásunkat e-mailen, és a közösségi médián keresztül is. Megszólítottunk cégeket, vállalkozásokat, szervezeteket és magánembereket egyaránt. Az így létrejött összefogásnak köszönhetően egyénre szóló ajándékcsomagokat állítottunk össze az egészségügyben és a szociális szférában dolgozók számára. Az átadott ajándékcsomagokon keresztül szerettük volna megköszönni az e-szakterületeken dolgozóknak a kitartásukat, áldozatos munkájukat. Úgy terveztük, hogy minden megajándékozott kaphasson kávét, bonbont és gyümölcsöket. Ez volt az alap elképzelés, amin felül keksz, mogyoró, szörp és csokoládé is került a csomagokba. Több mint 300 kg banán került szétosztásra. Ezeket az ajándékokat az adományozott összegekből vásároltuk meg. A felajánlóknak köszönhetően tárgyi hozzájárulások is érkeztek bor, sör, méz, 3in1 kávé, ásványvíz, virág, eper formájában. A szervezés, a csomagolás és a szállítás is önkéntes munkával valósult meg, így elmondhatjuk, hogy ez az adománygyűjtés egy igazi összefogás eredménye.

Nagy öröm volt számunkra, hogy az önkéntes munkában nemcsak a Gyöngyház Kulturális Központ és Könyvtár dolgozói vettek részt, hanem több magánember is segítő kezet nyújtott. Ez az akció nem lett volna eredményes, ha a körülöttünk élő emberek nem értettek volna egyet célunkkal, és nem társultak volna hozzánk. Minden felajánlást, ajándékot, segítséget hálásan köszönünk.
Az összegyűlt felajánlásokból 296 egészségügyben dolgozó személyt tudtak megajándékozni

Azt tapasztaltam, hogyha van egy jó ügy, amit valaki a szívén visel, akkor annak megvalósulása majdhogynem garantált. Több munkatársam is vállalta az összefogást a megajándékozni, elismerni kívánt egészségügyben és szociális ellátásban dolgozók érdekében. Így gördülékenyen ment az adománygyűjtő akció. Azt tapasztaltam, hogy mindig kell valaki, aki motorként van jelen és képviseli az ügyet. Így történt ez most is. Ezúttal Hamar Anita lett a motorja, ő koordinálta, szervezte az adománygyűjtést és a beszerzések nagy részét. De mint mondtam, minden munkatárs részt vett a feladatban, és többségük felajánlóként is csatlakozott.”

Május 12-én, szerdán az Ápolók Nemzetközi Napja alkalmából kerültek átadásra az adományokból összeállított ajándékcsomagok a soltvadkerti Gyöngyház Kulturális Központ és Könyvtár dolgozói által, akik elsőként a kiskőrösi mentőállomás tagjait lepték meg.
A kiskőrösi mentőállomáson dolgozóknak is megköszönték az áldozatos munkájukat

A soltvadkerti orvosok, fogorvosok, védőnők, asszisztensek munkáját is ajándékcsomagokkal köszönték meg.

A soltvadkerti orvosokat, asszisztenseket, védőnőket is megajándékozták

Kiemelendő, hogy a szervezők nem feledkeztek meg a soltvadkerti gyógyszertárakban dolgozókról sem. Az Ifjúság úti patikában Markóné Aszódi Zsuzsanna vette át a csomagokat az ott dolgozók nevében, aki meglepett arccal, és könnybe lábadt szemmel, el-elcsukló hangon, hálás köszönetüket fejezte ki az adományozóknak. Elmondta, hogy nem számítottak arra, hogy valaki gondol rájuk is ebben a nehéz időszakban. Nagyon meghatódtak, mérhetetlenül jól esett nekik ez a kedves gesztus.

A szervezők a soltvadkerti patikusokról sem feledkeztek meg (Markóné Aszódi Zsuzsanna és Légrády Andor)

Soltvadkert Város Önkormányzatának Egyesített Szociális Intézménye, és a soltvadkerti Református Idősek Otthona dolgozói először nem értették, hogy miért invitálják őket, hogy gyülekezzenek az udvaron. Találgattak, hogy mi fog történni, amikor a Kulturális Központ dolgozói elkezdték kipakolni a megrakott autóból, a nehéznek bizonyuló reklámtáskákat, ásványvizeket. Pájer Ildikó köszöntője után mindenkinek egyértelmű lett ottlétük oka. Megilletődötten vették át az ajándékokat.

A soltvadkerti Református Idősek Otthona dolgozóinak egy része személyesen vette át az adományokat a Gyöngyház Kulturális Központ dolgozóitól

A Komszolg Kft két megpakolt kisteherautója szerda délután érkezett meg a Kiskunhalasi Járványkórház drótkerítéssel elkülönített bejáratához. A soltvadkertieket Dittmayer Péter, ápolási igazgató és a zöld zónában dolgozók várták. Pájer Ildikó a Gyöngyház Kulturális Központ igazgatója elismerő szavakkal méltatta és köszönte meg a kitartásukat és áldozatos munkájukat. Kiemelte, hogy az ajándékok mögött sokak elismerése, megbecsülése rejlik, akik szeretettel-hálával gondolnak rájuk. Akinek csak lehetett, az épület előtt átadták az ajándékcsomagokat, a többi csomag szétosztását pedig az ápolási igazgató úrra és a főnővérre, Kocsis Anitára bízták.

A Kiskunhalasi Járványkórházba több tucat ajándékcsomag érkezett Soltvadkertről
A közösségi médiában nyomon követhető, hogy a Kiskunhalasi Járványkórházba napi szinten érkeznek különböző elismerő felajánlások. Habár pontos adat nem áll rendelkezésre, de azt ebből is le lehet szűrni, hogy a kiskunhalasi kórház ellátási körzete jobban összefogott a nehéz időben, mint ahogy az az ország többi területén tapasztalható. Bács-Kiskun megye déli részéről, de a megyén kívülről is érkeznek adományok a Kiskunhalasi Semmelweis Kórház és a Játványkórház dolgozói számára.

Ezek a tárgyi, ital, és élelmiszer ajándékok a járványkórházban és az egészségügyben dolgozóknak a mindennapjait aranyozzák be. Mindig egy kicsit tovább lendíti az embereket, ha kapnak valamit, gondolnak rájuk, és elismerik a munkájukat, önfeláldozásukat. Hiszen sokan az elmúlt több mint egy évben a családjaiktól távol, karácsony, húsvét, születésnap vagy bármilyen ünnep, szabad hétvége nélkül, megfeszített munkában állnak helyt a betegek gyógyulását szem előtt tartva. Ezek a szeretetcsomagok az orvosok, ápolók, mentősök… keserű valóságának mindennapjait édesítik meg egy kicsit, sokszor a szó szoros értelmében, ha a csokoládéra gondolunk.

Soltvadkert Város Önkormányzatának Egyesített Szociális Intézmény dolgozóinak is köszönetüket fejezték ki az adományozók a felajánlásokkal

Az országos statisztikák azt mutatják, hogy az átoltottság növekedésével, a koronavírussal kórházba kerülők aránya csökken, azonban sajnos még mindig sokan vannak, akik kórházi ellátásra szorulnak. Így még további sok erőt, és kitartást kívántak az adományozók nevében a soltvadkerti Gyöngyház Kulturális Központ és Könyvtár dolgozói a kórház munkatársainak. 

A meghatott mosoly a maszkok alatt is jól látszódott az egészségügyben és szociális gondozásban dolgozók arcán.

A Soltvadkertről érkezett adományok egy társadalmi összefogás eredményeként valósulhattak meg

A szervezők köszönetüket fejezik ki azoknak az embereknek, akiket megszólított ez a nemes ügy, és pénzt, időt nem sajnálva támogatták kezdeményezésüket, ezáltal fejezték ki hálájukat és tiszteletüket az egészségügyben és a szociális szférában dolgozók iránt.

  • Ágó Zsuzsanna 
  • Babijanovicné Szabó Erika 
  • Berta Éva 
  • Csaboda Nikoletta 
  • Csorba Plaszt Kft. 
  • Dominis Pille-Fólia Kft. 
  • Dr Pozsgai Boglárka 
  • Eifert Borház 
  • Fodorné Dr Schiszler Terézia 
  • Font Pincészet
  • Font Magdolna 
  • Font Sándor és Fontné Fehér Ildikó 
  • Fresh Fruit TÉSZ 
  • Frittmann Borászat 
  • Frittmann és Társa Műanyag feldolgozó és Értékesítő Kft. 
  • Galambos Borház 
  • Gangl és Társa Kft. 
  • Hamar Anita 
  • Haskó Méhészet 
  • Ijfúság ABC Frittmann Márta 
  • Kárpi Kisüzemi Sörfőzde 
  • Komszolg Kft Schnürlein Andor ügyvezető és munkatársai 
  • Kovács Jánosné 
  • Légrády Andor 
  • Materiál-Plastic Kft
  • Míg Józsefné 
  • Modok és Fia Kft 
  • Pájer Ildikó 
  • Pintér Johanna 
  • Poli Farbe Vegyipari Kft
  • Pölöskei Szörp 
  • Rádi Csaba és Családja 
  • Schiszler Borászat 
  • Schöffer Beáta 
  • Simonné Schmél Ildikó 
  • Soltvadkert Város Önkormányzata 
  • Supka Éva
  • Szabó Ricsi 
  • Szalai Istvánné 
  • Szenczi Béla
  • Szigetváriné Rózsa Ibolya
  • Vizi János 
  • Zsikla Tamás 
  • a soltvadkerti Piacon árusító néhány árus
  • és több névtelen adományozó 

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (110 db kép)
MEGOSZTÁS