A tavalyi évhez hasonlóan idén is megrendezésre kerül a kiskőrösi Robertó Horgászpark versenysorozata, amely öt fordulóból áll. A horgászverseny első fordulóját május 15-én rendezték meg, 29 induló részvételével.

A küzdelemsorozat főszervezője Korányi Melinda elmondta, hogy az első fordulóra a versenyzők reggel hat órától izgatottan gyülekeztek. A sorsolás után mindenki elfoglalta a helyét, és 8.00 órakor kezdetét vette a küzdelem. Az időjárás elég változékony volt, ami a fogásokban is megmutatkozott. A nap során nagyon óvatosan kaptak a halak, így sajnos sok versenyzőnek volt halvesztése.
A verseny 15.00 órakor ért véget. Miután megszületett az összesítés, következett az eredmények kihirdetése és a megérdemelt kupák, nyeremények átadása.

-Hirdetés-

Voltak nagyon szép fogások, mindenki jól érezte magát, kiváló hangulatban telt a nap. A pálya három szektorra lett osztva, így 10 nyereménycsomag került kiosztásra a versenyzők között.

A Robertó Horgászpark Versenysorozat I. fordulójának eredményei:

„A” szektor:
1. Jaksa Csaba – 37,30 kg
2. Haibl Zoltán – 22,87 kg
3. Kákonyi György – 16,46 kg

„B” szektor:
1. Csernik István 22,67 kg
2. Horváth László – 19,34 kg
3. Sánta Attila – 19,04 kg

„C” szektor:
1. Koncz Roland 16,63 kg
2. Czifra Gábor – 14,69 kg
3. Borsos József – 12,44 kg

Legnagyobb halat fogó horgász: Haibl Zoltán – 12,15 kg (ponty).

A következő két forduló időpontja: június 13. (vasárnap), és július 3. (szombat).

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (13 db kép)
MEGOSZTÁS