Új Gianni Ferrari GT gyűjtőtartályos fűnyíró munkagép érkezett a Kőrösszolg Nonprofit Kft. telephelyére 2021. május 18-án, mely mind a zöld- mind pedig a burkolt felületek fenntartására és kezelésére egyaránt alkalmas. Tehát utat seperni, kiemelt szegélyek mellett padkát fenntartani ugyan úgy lehet vele, mint zöld felületeken füvet nyírni fűgyűjtéssel vagy mulcsozással, gyepszellőztetéssel. Ez egy kisebb munkagép, mely a szűkös, kis helyeken is könnyen elfér. 

-Hirdetés-


Dulai György, a Kőrösszolg Nonprofit Kft. csoportvezetője elmondta, hogy újabb multifunkcionális, professzionális és hatékony munkagép segíti majd a szakembereket a városüzemeltetésben Kiskőrösön.

Megérkezett az új Gianni Ferrari GT, és az adapterei

Ez is egy Gianni Ferrari márkájú multifunkciós munkagép, mely a Gianni Ferrari Turbo 2-4 Cruiser kisebbik változata. Reméljük, hogy ugyanúgy be fog válni, mint a novemberben beüzemelt nagyobb Turbo 2-4 Cruiser, mondta Dulai György. A Gianni Ferrari GT nettó 13,5 millió forintért, saját forrásból, a cég gazdálkodásából került megvásárlásra. A csoportvezető elmondta azt is, hogy ebben az összegben már benne vannak a munkagép adapterei is. Egy pormentes söprő adapter, ami a burkolt felületek tisztítására lesz alkalmas, illetve egy vágóasztal, mellyel a központban lévő, kissebb füves felületek karbantartását tudják elvégezni.

Dulai György, a Kőrösszolg Nonprofit Kft. csoportvezetője

“Bízunk benne, hogy nagy segítséget fog nyújtani nekünk abban, hogy a várost érintő területeken gyorsabban tudjunk haladni a fűnyírással, egy a jelenleginél is ápoltabb és rendezettebb környezetet létrehozva. Míg városi nagyrendezvények után gyorsabban és hatékonyabban tudjuk majd a burkolatfelületek söprését, tisztán tartását is elvégezni” – mesélte Dulai György.

Mi a különbség a nagyobb, és a kisebb Gianni Ferrari munkagép között?

A legfőbb különbség az az, hogy az első gépünk, ami 2020 novemberében érkezett, egy nagyobb teljesítményű, illetve terjedelmében is sokkal nagyobb munkagép. Az új Ferrari pedig egy kisebb, ezáltal akár szűkebb helyeken is elfér, könnyebben lehet vele dolgozni. Illetve a nagyobb gép fülkés, ez pedig fülke nélküli. A két gép együttes megvásárlásával azt szerettük volna elérni, hogy egymást ki tudják egészíteni. Ezek a feladatellátásunkhoz a legmegfelelőbb multifunkciós munkagépek.

Hány olyan kolléga van, akik biztonsággal tudják használni ezeket a gépeket?

Szerencsére nagyon hasonló a két munkagép működtetése. Az előző alkalommal három kollégát, most pedig még további egy kollégát fogunk betanítani a munkagépek megfelelő kezelésére. Így, összesen négy szakember tudja majd irányítani mind a két gépet a kellő biztonsággal, és tudással. Ha adódik rá lehetőségünk, és szükségesnek látjuk, akkor további kollégákat is betanítunk majd erre a feladatra.

Dulai György hozzátette- nagyon ritka az a cég, ahol ez a két típusú Gianni Ferrari multifunkcionális munkagép egyidejűleg megtalálható. 

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (11 db kép)
MEGOSZTÁS