A Kiskőrösi EGYMI kispályás labdarúgó csapata az országos döntőbe való bekerülésért játszott mérkőzést május 25-én, a helyi Szabadidő Park pályáján. A csapat Kuti Zoltán és Tisza Zoltán edzők irányításával lépett pályára a kiskunmajsaiak gárdája ellen.

A Kiskunmajsai Móra Ferenc Óvoda, Általános Iskola és EGYMI csapata a mérkőzés elején gyorsan háromgólos előnyt szerzett. A kiskőrösiek mezőnyben jól fociztak, de a sok helyzetből nem tudtak a kapuba találni, csak egy alkalommal Kővári Csaba révén.
A második félidőben egy gólváltást követően alakult ki a kiskunmajsaiak 4-1 arányú győzelme. A kiskőrösiek ezzel a vereséggel a FODISZ által szervezett küzdelemsorozatban a megyei második helyet szerezték meg. De a kecskeméti országos döntőben indulók létszámától és a nevezési lehetőségek függvényében még akár a legjobbak között is szerepelhetnek majd.

-Hirdetés-

A találkozó után a kiskőrösi csapat edzői dicsérték a játékosok küzdőszellemét és megemlítették, hogy a járványhelyzetben nem nagyon tudtak készülni, valamint a sok kihagyott helyzet miatt szenvedtek vereséget. A kiskőrösi csapatot Kővári Csaba, Kővári Erik, Sztojka Béla, Kolompár Dávid, Györgye Gyula, Lakatos Sándor és Májer Gábor alkotta.

Az EGYMI keretein belül működő „Velünk mozdulj” DSE elnöke, Bányásziné Lukács Margit elmondta, hogy a járványhelyzet miatt megváltozott atlétikában, mezei futásban és labdarúgás sportágban a versenyek lebonyolítása. Sajnos nem tudták minden versenyüket megrendezni, és labdarúgásban úgy döntöttek a megyei vezetőkkel, hogy a két legerősebbnek vélt csapat játsszon egymással egy döntőt.

A „Velünk mozdulj” DSE keretein belül jelenleg négy nyertes pályázat megvalósítása van folyamatban. Ezek közül három pályázat a Nemzeti Tehetségprogram keretén belül karolja fel a fogyatékkal élőket, a roma tanulókat, a nyár elején pedig Lakitelek-Tőserdőn egy tehetségtábort is szerveznek.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (46 db kép)
MEGOSZTÁS