2021. június 10-én és 11-én fogadja az új növendékek beiratkozását a SZÓLAM Alapfokú Művészeti Iskola, délután 15 és 18 óra között. Minden 6. életévét betöltött gyermeket várnak grafika-, néptánc- vagy hangszeres képzéseikre. A beiratkozáskor nemcsak a szülőket, hanem a gyereket is várják.

-Hirdetés-

 

Nem felvételinek hívjuk ezt a találkozást, hiszen sokkal inkább csak beszélgetés és készségfelmérés. Nem szeretjük ezt a szót használni, hogy felvételi, mert elriasztja a gyerekeket, amit semmiképpen sem szeretnénk – nyilatkozta Soltiné Samu Zsuzsanna intézményvezető.

Soltiné Samu Zsuzsanna intézményvezető (VIRA.HU – archív fotó)

A zenei tanszakra jelentkező gyerekeknek a beszélgetés során csak a számukra már jól ismert feladatokra kell számítani: egy kedvenc dal előadására, játékos ritmusgyakorlatokra. A hangszeres zenetanulásnál azonban már nemcsak a hallás és ritmusérzék a fontos.

Nagyon sokat számít nekünk a gyermek szorgalma, kitartása, elhivatottsága. Mennyire tudja magát elkötelezni amellett, ami megtetszik neki az első pillanatban. Ezt talán leginkább a szülők tudják, hiszen ők ismerik legjobban a gyermekeiket – mesélte.

Annak érdekében, hogy a szülőknek és a gyerekeknek könnyebb legyen a döntés, a SZÓ-LA-M Alapfokú Művészeti Iskola hangszerbemutatókat szervez június 7-én és 8-án a Bem iskolásoknak. 2021. június 9-én és 10-én pedig a Petőfi Sándor Általános Iskola diákjainak.

(VIRA.HU – archív fotó)

A hangszerbemutató alkalmával a gyermek egy olyan inspirációt, ötletet kap, amit ő visz haza a szüleinek. Majd pedig minden bizonnyal ő lesz az, aki kéri, hogy ezen és ezen a hangszeren szeretne tanulni. Aztán már csak a szülők támogatását és úgymond beleegyező nyilatkozatát várjuk, kérjük. Persze olyan is van, amikor a szülőnek határozott elképzelése van, hogy milyen hangszeren szeretné, ha játszana a gyermeke. Ott csak abban bízunk, hogy egymásra talál gyermek és szülő, melyből egy eredményes kapcsolat és zeneiskolai tanulás lesz – tette hozzá.

Kapcsolódó cikk
VIDEÓ: Országos második és ötödik helyeken végeztek a kiskőrösi zeneiskola diákjai
VIDEÓ: Országos második és ötödik helyeken végeztek a kiskőrösi zeneiskola diákjai
Újabb, szép eredményekkel büszkélkedhet a kiskőrösi SZÓ-LA-M Alapfokú Művészeti Iskola. Mint arról korábban már beszámoltunk, három kiskőrösi trombitás is bejutott...

A hangszerbemutatón a zeneiskola diákjai mutatják be, hogy milyen nagy élmény, ha valaki tud zongorán, trombitán, klarinéton, gitáron, vagy például hegedűn játszani. A képzőművészeti tanszakon a gyerekek megismerkedhetnek a rajz, festés, mintázás alapjaival különböző technikákat, képi kifejezőeszközöket sajátíthatnak el és alkalmazhatnak az ábrázolás során. Városunkban az alapfokú művészetoktatáson belül is van lehetőség néptánc tanulásra. Ide is várják a gyerekek jelentkezését 2021. június 10-én és 11-én.

 

Forrás: Kiskőrös TV
Képek: VIRA.HU – archív fotók 

MEGOSZTÁS