Bács-Kiskun megye 4. számú választókörzetének polgármesterei megtartották következő fórumukat, mely plénumot minden negyedévben a térség országgyűlési képviselője, az Országgyűlés alelnöke Lezsák Sándor hív össze. A 85. alkalom helyszínéül ezúttal az izsáki Táncsics Mihály Művelődési Ház szolgált.

-Hirdetés-

Az egyeztetés vezérfonalát az innováció és a vidékfejlesztési lehetőséget, pályázatok adták. Lezsák Sándor bevezetőjében elmondta, hogy rendkívül fontos, hogy tudják a térség polgármesterei, hogy milyen lehetőségei vannak a választókörzetnek Neumann János Egyetem árnyékában. Ennek köszönhetően az innováció és az oktatás területéről kaptak háttér információkat a megjelent településvezetők.

Többek között az oktatás jelentőségéről tartott tájékoztatást Csizmadia Norbert, a Neumann János Egyetem Alapítvány kuratóriumának elnöke. Az egyetem céljaival kapcsolatosan kifejtette, hogy

a cél nem más, mint a világ 100 kicsi, fúziós-technológiai egyeteme közé kerüljön az intézmény.

A technológiai korszakváltás idejében élünk, és a kisebb egyetemek erre gyorsabban tudnak reagálni. Jelenleg a rangsorban körülbelül az 57. helyen szerepel az NJE, így a következő lépés, hogy a világ 50 legjobb ilyen típusú egyetemei között tudjon lenni az intézmény, tette hozzá Csizmadia Norbert.

Elhangzott továbbá, hogy a legfontosabb, hogy aki ezen az egyetemen tanul, annak biztos elhelyezkedése lehessen a technológia, a mérnöktudományban, a gazdaságtudományban, vagy akár a kertészeti és zöld gazdasághoz kapcsolódó tudományágakban.

Dr. Viski József, az Agrárminisztérium Vidékfejlesztési programok végrehajtásáért felelős helyettes államtitkára az önkormányzatok vidékfejlesztési pályázati lehetőségéről tartott tájékoztatást.

A helyettes államtitkár elmondta, hogy a BREXIT következményeként csökkeni fog az ágazatba irányuló európai uniós hozzájárulás. Magyarország Kormánya által képviselt politikának köszönhetően

a következő ciklusban 4500 milliárd forintnyi támogatásra számíthatnak mind a gazdálkodók, mind az önkormányzatok.

Ez az összeg fordítható – többek között – akár állattartó telep fejlesztésre, agrárgazdasági programra, vagy éppen az önkormányzatok különböző infrastrukturális fejlesztésére.

2021-2027 között tehát minden egyes vidékfejlesztési programba jóval több pénz kerül, tájékoztatott Viski József. Hozzátette, hogy az idei és a következő évben több pályázatról kell dönteniük, mint 2015 és 2020 között. Tehát látszik, hogy ez a forrás hasznosulni fog a következő időszakban. Emellett hozzátette, hogy a Nemzeti Tanya Programban 850 millió forintnyi támogatásról fognak dönteni a közeljövőben.

Elhangzott, hogy a tavaly őszi pályázatokon már kétmilliárd forintos támogatást is tudtak adni az állattartóknak, illetve a kertészeti üzemek, a műtőházak, üvegházak létesítésére.A helyettes államtitkár hozzátette, hogy a következő 7-8 évben hatalmas lehetőség lesz a vidékfejlesztésben az 5000 milliárdnyi fejlesztési keret.

Emellett a külterületi utak fejlesztésére 50 milliárd forintot különítettek el, mellyel kapcsolatban a helyettes államtitkár elmondta, hogy a hatalmas érdeklődés miatt a keretösszeg emelésére lesz szükség. Elhangzott, hogy a piacfejlesztéseket továbbra is támogatni fogja a kormányzat 100 millió forintos összeghatárig.

Lezsák Sándor az esemény végén elmondta, hogy a térségben a lovasoktatást új alapokra helyezték: mivel a lovarda már a népfőiskola részeként fog működni, ennek köszönhetően elindulhat a körzetben a lovasterápia is. Az országgyűlés alelnöke elmondta, hogy a körzetben minden ballagó diáknak ajándékozott egy könyvet, mely a családjának adománya.

Képek: Hegedűs Anita

MEGOSZTÁS