A tavalyi évhez hasonlóan idén is megrendezésre kerül a kiskőrösi Robertó-Horgászpark Versenysorozata, amely öt fordulóból áll. A horgászverseny második fordulóját június 13-án tartották meg, szép számú érdeklődő részvételével.

Az horgászverseny főszervezője Korányi Melinda elmondta, hogy már reggel 6 órától gyülekeztek a tónál a résztvevők, és a horgászhelyek kisorsolása után, mindenki elfoglalta a helyét a 8 órakor kezdődő küzdelemhez. A nap során összesen 38 horgász mérte össze tudását, mely 16 órakor zárult. A tó három szektorra lett osztva, így 10 nyereménycsomag talált gazdára a verseny végén, amely során összesen 704,40 kg halat fogtak a résztvevők.

-Hirdetés-

A Robertó-Horgászpark Versenysorozat második fordulójának eredményei:

„A” szektor:
1. Ballabàs László – 65,17 kg
2. Kákonyi György – 48,06 kg
3. Csernik István – 39,27 kg

„B” szektor:
1. Tóth László – 37,17 kg
2. Oláh Imre – 37,16 kg
3. Kertész Zoltàn – 26,94 kg

„C” szektor:
1. Hoffmann Ferenc – 22,91 kg
2. Kovàcs Róbert – 13,12 kg
3. Retkes Zoltán – 10,46 kg

Legnagyobb halat fogó horgász: Kákonyi György – 8,02 kg (amur)

Legnagyobb halat fogó horgász: Kákonyi György – 8,02 kg (amur)

A következő forduló időpontja: július 4. (vasárnap).

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (21 db kép)
MEGOSZTÁS