A Kiskőrösi LC utánpótlás labdarúgó csapatai közül a legfiatalabb korosztályok az országos küzdelemsorozatokban is részt vesznek. A Déli-Régió Gyermekligában ért el szép eredményeket a klub U7, U8 és U9-es csapata.

Az egyesület utánpótlásért felelős szakmai vezetője Füleki Antal elmondta, hogy ősszel és tavasszal is 4-4 fordulón keresztül küzdött meg egymással Kalocsa, Pécs, Baja, Mohács, Paks és Kiskőrös csapata.

Az U7-es kiskőrösi csapat, id. Pásztor Gyula edzővel
-Hirdetés-

Az U7 -es kiskőrösi csapat fiatalabb korosztállyal vett részt a küzdelmekben és a 6. helyen végzett, de csak nagyon kevésen múlott a jobb szereplésük.

Az U7-es csapat tagjai: Lengyel Pál, Lengyel László, Budavári Nándor, Markó Kevin, Litauszki Vince, Salami Aaron, Galambos Attila, Szilágyi Márk, Nagy Álmos.
Edző: id. Pásztor Gyula.
Az U8-as gárda, Sinkó Dorián edzővel

Az U8-as gárda óriási küzdelemben az utolsó tornán, Kalocsán bravúros eredményeket ért el június 13-án. Ezen a tornán legyőzték a fiatalok a már biztos bajnokot Baját is, így nagy hajrával bronzérmes helyen zártak.

Az U8-as csapat tagjai: B. Kovács Gergő, Városi Tibor, Hambalkó István, Antal Zsombor, András Tibor, Eiler Zente, Polereczki Márk, Viczián Áron, Bobek Barna, Bobek Benett.
Edző: ősszel ifj. Pásztor Gyula, tavasszal Sinkó Dorián.
Az U9-es csapat, Biácsi Gábor edzővel

Az U9-es csapat a Gyermekligában az első perctől kezdve az aranyéremért harcolt, és a kalocsai utolsó tornán is magabiztos teljesítményt nyújtott. A fiúk Kalocsán minden mérkőzést megnyerve, a pécsiek előtt magabiztos pontkülönbséggel lettek a Déli-Régió Gyermekliga bajnokai.

Az U9-es csapat tagjai: Radolfi István, Dudás Adrián, Csővári Csongor, Füleki Ádám, Schneider Ádám, Trepák Péter, Eiler Tamás, Kelemen Kristóf, Turán Gergő, B. Kovács Gergő, Péczka Patrik.
Edző: Biácsi Gábor.

Egy különdíjasa is lett az egyesületnek Trepák Péter személyében, aki az U9-es korosztályban gólkirályi címet szerzett 67 találattal.
Az U8-as korosztályban Polereczki Márk játszott nagyon eredményesen, aki a második lett a góllövők mezőnyében.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (18 db kép)
MEGOSZTÁS