Felejthetetlen élmény részesei lehettek június 14-én a Kiskőrösi EGYMI negyedik osztályos diákjai. A kiskőrösi repülőtéren, amely az akasztói út mentén található, Vári Gyula műrepülő világbajnokkal, és Winkler Tamás pilótával repülhettek a magasba a gyermekek.

Mindkét pilóta az Orion Sportrepülő Egyesület kötelékében tevékenykedik, és ezen egyesület keretében biztosították a diákoknak ezt a páratlan lehetőséget. A nem mindennapi programról az EGYMI részéről Bányásziné Lukács Margit elmondta, hogy Cserni Anetta, a VOLÁÁÁMACSER Pihenő tulajdonosa, valamint Rácz Viktor voltak az ötletgazdák, akik hozzásegítették a gyerekeket ehhez különleges élményhez.

-Hirdetés-

A nap első részében, a Volááámacser „tanyán” látta vendégül a diákokat, és tanáraikat Cserni Anetta, akinek a felajánlásaként friss pogácsa, valamint kozáksapka társaságában elköszöntek a diákok pedagógusaiktól, Bányásziné Lukács Margit osztályfőnöktől, és Kancsár Andrea napközis tanártól.
Utána közösen ment a csapat a Kiskőrös és Akasztó között elterülő repülőtérre, ahol a pilóták már várták őket. A repülős programot nagy izgalommál várták a gyermekek.

Ámulattal nézték a kisrepülőket, majd amikor beszállhattak a zúgó gépbe, kissé alább hagyott a bátorság, hisz még sosem voltak a felhők között. A fiatalok félelme csak egy pillanatig tartott, bátran és fegyelmezetten viselkedtek, a nagy magasságban pedig már nagyon élvezték a látványt, ami a repülőgépből kitekintve várta őket.
A repüléssel a nap még nem ért véget, mert Firkó János, a Kőrös-Net KFT telephelyén elhelyezkedő MIG-21-es vadászgép megtekintésére várta az osztályt.

A MIG 21-es repülőgépet nagy érdeklődéssel tekintették meg a gyermekek.

Beülhettek a gyerekek a gépbe, megcsodálva a pilóta fülkében található bonyolult műszereket.

Fáradtan, de egy életre szóló élménnyel zárták ezen a napon a diákok az alsó tagozatos éveiket.

Az osztály nagy tisztelettel, és szeretettel köszöni Cserni Anettának a Volááámacser Pihenő tulajdonosának, Rácz Viktornak, Vári Gyula műrepülő világbajnok pilótának, aki az Orion Sportrepülő Egyesület elnöke is egyben, Winkler Tamás pilótának, valamint Firkó Jánosnak, a KŐRÖS-NET KFT tulajdonosának ezt a különleges napot! Valamint a szülőknek az általuk nyújtott segítségért.

Fotók egy része: Kiskőrös TV Facebook-oldal

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (36 db kép)
MEGOSZTÁS