Évek óta dédelgetett terve a KEVI vezetésének, a Petőfi Sándor Általános Iskola bővítése. Kinőtték ugyanis a jelenlegi épületet, a gyereklétszám és a csoportbontások ma már több helyet követelnek. Mindez pedig az oktató-nevelő munka színvonalának és hatékonyságának további növelését hozza majd. Az álom megvalósulásának újabb lépcsőfoka, a tervezett új szárny helyén álló ún. Lengyel ház elbontása, mely ma vette kezdetét.  A petőfisek nehéz szívvel engedik el az épületet, hiszen majdnem 60 évig voltak szomszédok.

-Hirdetés-

A tervek szerint az új épületszárnyban természettudományos labor, nyelvi labor, táncterem, és csoportszobák kapnak majd helyet. Épül egy, az újat a régi épülettel összekötő zárt folyosó is.

A meglévő, több mint 60 éves épület fizikailag és stílusában is időtálló külsejéhez igazodik majd az új szárny is. Felszereltségében és kivitelezésében azonban mindenben megfelel majd a 21. század követelményeinek.

A bővítést indokolják a tavaszi beiratkozás adatai is. A három leendő elsős osztályba annyian iratkoztak be, hogy maximálisan kitöltik a lehetséges létszámot. 10 gyermeket sajnos el kellett utasítani helyhiány miatt. 

Forrás és képek: KEVI

Kapcsolódó cikk
Hamarosan új épülettel bővülhet a KEVI – Petőfi Sándor Általános Iskolája
Hamarosan új épülettel bővülhet a KEVI – Petőfi Sándor Általános Iskolája
A legutóbbi képviselő-testületi ülésen elhangzott: a Kiskőrösi Petőfi Sándor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Technikum igazgatója, Szentgyörgyiné Szlovák Mária...

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (10 db kép)