A megyei utánpótlás labdarúgó bajnokság U19-es bajnokságának közép csoportjában június 17-én szomszédvári rangadóra került sor. Ezen napon a 15. fordulóból elhalasztott mérkőzést pótolták, amelyen a soltavdkertiek a kiskőrösieket látták vendégül.

Soltvadkerti Foci-Suli – Kiskőrösi LC 2-13 (2-7)

A Soltvadkerti TE csapata

Soltvadkerti Foci-Suli: Gellér – Fejes, Péczka, Radics, Vincze, Lévai, Pál, Lukács, Ritter, Horváth M.
Edző: Ugrai Imre

A Kiskőrösi LC csapata
-Hirdetés-

Kiskőrösi LC: Amin – Andó (Szlovák), Karf (Pecznyik), Györgye, Gémesi, Gulyás, Tóth Á. (Horváth G.), Csővári, Sztraka, Lengyel (Hajas), Breznyán.
Edző: Mokrickij Viktor

A találkozónak a presztízsen kívül különösebb tétje nem volt, hiszen már korábban eldőlt, hogy a mérkőzés eredményétől függetlenül a soltvadkertiek a 4., a kiskőrösiek pedig a 2. helyen zárják a bajnokságot. Mindkét csapat a sok hiányzó miatt igen tartalékosan állt ki a mérkőzésre, de a hazaiak voltak nehezebb helyzetben, mivel cserejátékos nélkül, mindössze 10 labdarúgóval léptek pályára. A találkozó így nagy kiskőrösi fölényt hozott, és fél órányi játék után már 6-0-ra vezettek a vendégek. A soltvadkertiek lelkesen küzdöttek, és a két góljukon kívül még 3-4 igazán nagy helyzetet kihagytak. A kiskőrösiek ezen a napon megérdemelten nyertek, még ilyen nagy arányban is. A soltvadkertiek góljait Lévai Balázs és Lukács Zénó, a kiskőrösiek találatait pedig Karf Alex-2, Györgye Dávid-3, Gémesi János-3, Tóth Ákos-2, Breznyán Gergő és Horváth Gergő-2 szerezték.

Ugrai Imre – Soltvadkerti Foci-Suli edzője:

A sérülések és egyéb okok miatt nagyon tartalékosan tudtunk pályára lépni, de mindenképpen szerettük volna lejátszani ezt a több alkalommal is elhalasztott mérkőzést. Ilyen körülmények között 10 játékossal tudtunk csak kiállni, és nem sok esélyünk volt a mai napon jó eredményt elérnünk. Fontos megemlítenem, hogy a csapatunk az elmúlt időszakban három hét alatt lejátszott hét mérkőzést, tehát egy igen nagy terhelés végén tudtunk ma pályára lépni. Közel álltunk a dobogóhoz, de sajnos a kiskunhalasiaktól elszenvedett hazai vereség miatt nem sikerült megszereznünk a harmadik helyet. Minden elismerésem a csapat játékosainak, akik a tavaszi szezont a nehéz körülmények ellenére is végigküzdötték és mindent megtettek a sikeres szereplésért.

Mokrickij Viktor – Kiskőrösi LC edzője:

Mindenek előtt gratulálok a csapatnak a bajnoki szerepléséhez, mivel a második helyen végeztünk. A mai napon nagyon sok hiányzó játékosunk volt, ezért az U16-os csapatból jöttek el többen, hogy pótolják őket. A fiatalok ma jól szálltak bele a mérkőzésbe és teljesítményükkel hozzájárultak ahhoz, hogy ilyen nagy gólarányú győzelmet arattunk. Szorosabb eredményre gondoltam, mivel nem volt kapusunk és a háló elé Amin Adrián személyében az egyik mezőnyjátékosunk állt be, illetve Andó Gergelyt sérülés miatt a szünetben le kellett cserélni. Úgy gondolom, hogy összeségében ilyen arányban is megérdemelten nyertünk.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (52 db kép)
MEGOSZTÁS