Harminc fecskepelenkából áll az az építmény, amelyben új otthonra lelhetnek a tavasszal hazatérő madarak. A kivitelezésben a város vezetése, és az egyesület tagjai egy emberként nyújtottak segítő kezet.

Kapcsolódó cikk
Fecskefészek farm és denevérszálló lesz a záportározónál
Fecskefészek farm és denevérszálló lesz a záportározónál
A tavaly októberben átadott kiskőrösi záportározó tó immár egy igazi közösségi hellyé kezdi kinőni magát. Népszerű a város lakói körében,...

Csanda Gyula, a Kiskőrösi Díszmadártenyésztők és Természetvédők Egyesületének elnöke elmondta, hogy a Kőröskom Nonprofit Kft. munkatársai a két tartóoszlopot elhelyezték a kijelölt területen, majd utána lettek letelepítve a mű fecskefészkek. Ezt a munkálatot Szetgyörgyi Csaba segítségével végezték el. A darus autóval felemelték a fecskefarmot, hogy rögzíteni tudják az oszlopokhoz. Végül a befestett fecskepelenkák is a helyükre kerültek.

Harminc fecskepelenkából áll az az építmény, melyet a záportározó tóhoz helyeztek ki
-Hirdetés-

Az önkormányzat és a Kőröskom Nonprofit Kft. támogatása mellett köszönettel tartoznak Gráner Gézának, a Wattay Szakiskola asztalos szaktanárának, illetve Szlama Zoltánnak és munkatársainak, akik a létesítmény elkészítésében és elhelyezésében vettek részt. Lovász Sándor festő lefestette a fészkeket, hogy azok minél inkább hasonlítsanak eredeti küllemükhöz. A helyszínen megtalálható továbbá még egy informatív érdekesség.

Kihelyezésre került egy QR-kóddal ellátott tábla is, aminek segítségével mindenki elolvashatja ennek a Fecskefészek farmnak a történetét
Kihelyezésre került egy QR-kóddal ellátott tábla is, aminek segítségével mindenki elolvashatja ennek a Fecskefészek farmnak a történetét, hogy: miért készült, milyen fecskék vannak itt. A táblán található QR-kód a Kiskőrösi Díszmadártenyésztők és Természetvédők Egyesületének honlapját tölti be, ahol egy aloldalon lehet rátalálni az információkra.

A záportározó tóra kilátogatók oly módon tudják megóvni a betelepülni készülő fecskecsaládokat, ha nem zargatják őket. A kisállatok rendkívül hasznosak, hiszen egyetlen példány képes közel 1000 szúnyogot vagy legyet elfogyasztani egy nap alatt.

A természetvédők bíznak abban, hogy odafigyeléssel és türelemmel jövőre benépesedik a tóparti otthon.    

Forrás: Kiskőrös TV 

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (22 db kép)
MEGOSZTÁS