A tavaly októberben átadott kiskőrösi záportározó tó immár egy igazi közösségi hellyé kezdi kinőni magát. Népszerű a város lakói körében, akik futni, sétálni, kutyát sétáltatni, biciklizni járnak oda. Örömmel adtunk hírt arról, hogy a kialakult sportolási igényeket kielégítve hamarosan rekortán futópályával gazdagodik a „vízpart”, sokak örömére. A rekreációs környezetet biztosítva, több mint ezer facsemete került elültetésre, hogy idővel lombjaikkal adjanak árnyékot. Május első hétvégéjén az Ültess Fát Mozgalom Egyesületnek, a Wattay iskolának és a Kőrösszolg Nonprofit Kft. munkatársainak köszönhetően a záportározó köré padok is kihelyezésre kerültek. A kulturált és tiszta környezetet pedig a szeméttárolók segítik. Milyen jó is lenne, itt ücsörögni egy kellemes tavaszi napsütéses délután, amikor már szép zöldek a fák lombjai, madárcsicsergést hallgatni és közben nézni, ahogy egy-egy fecske „táncol” a víz fölött, bogarakat keresve. Ilyen, vagy ehhez hasonló érzés kerekedett a madárszerető Csanda Gyulában is, amikor egy jóbarátja felkereste a fecskefészek farm ötletével. Ezzel  az elkövetkezendő projekttel az állatvilág védelmére helyezték a hangsúlyt.

Csanda Gyula, a Kiskőrösi Díszmadártenyésztők és Természetvédők Egyesületének elnöke
-Hirdetés-

Csanda Gyula, a Kiskőrösi Díszmadártenyésztők és Természetvédők Egyesületének az elnöke az interjúban elmondta- nagyon örülök annak, hogy Kiskőrösön egyre több ember van, aki nyitott szemmel jár. Köztük van Szlama Zoli barátom, aki az alábbi projektet felkarolta, és szemrevételezte sportolás közben, hogy a fecskék a záportározó tóhoz járnak szemezgetni. Ő rögtön egy körtelefont intézett, azokhoz az emberekhez, akikről úgy gondolta, hogy velük egy ilyen projekt megvalósítható. Így kerültünk mi, a Kiskőrösi Díszmadártenyésztők és Természetvédők Egyesülete is a képbe. A fecskefészek farmhoz a segítséget megkaptuk, szóval csak létre kell hozni. Szerencsére egyre inkább kezd elterjedni a köztudatban a fecskék oltalmazásának fontossága, és azt lehet megfigyelni, hogy néhány kivételtől eltekintve az olyan emberek is érdeklődéssel viseltetnek e kedves kis madarak iránt, akik egyébként nem madaras beállítottságúak.

Azt tudni kell, hogy itt Kiskőrösön, és Magyarországon is három fajta fecske fészkel, szaporodik. A füstifecske, a molnárfecske és a partifecske.

A partifecskének olyan élettérre van szüksége, ahol parti löszös talaj van. Ott 2 méteres üregeket hoznak létre a fészkelő helynek. Illetve azokat a helyeket szeretik, ahol van szúnyog és repülő rovarok. Ez a fajta fecske, ezen a vidéken nem annyira jellemző.
A másik két fajta fecske szívesen tanyázik olyan területeken, és raknak fészket, ahol az élettér megvan. Sárból és agyagos részből tudják elkészíteni, építeni a fészkeiket, az odút.

Fecskefajták (Fotó: mteweb.hu)
A fecskék biológiai védelem szempontjából is nagyon fontosak.

Például, a kutyáknál szívférgességet okoz a szúnyog. A fecskék pedig, mint köztudott, ezeket fogyasztják, illetve az emberek „viszonya” sem túlzottan jó a szúnyoggal, kártékony rovarokkal.

Azt láthatjuk a statisztikákból, hogy napi 100 rovart tudnak elfogyasztani a fecskék. Öt hónap alatt ez kb. 150 ezer darab rovar egy fecskére számolva. Ma Magyarországon 130 és 180 ezer fecske él, akik olyan 38 és 56 millió kártékony rovart fogyasztanak. Ez egy bődületes mennyiség, de volt idő, amikor ennél sokkal magasabbak voltak ezek a számok.
A fecskék márciusban jönnek Afrikából. Sajnos nagyon vadásznak rájuk más országokban.  
Általában 2-3 fészekaljat nevelnek. Az első fészekaljban 5-6, a másodikban 3-4 fióka szokott növekedni.

Lehet tudni, hogy mekkora létszámú fecskepopuláció él Kiskőrösön?

Az utóbbi években leredukálódott a fecskék száma. Régen a falvakban állattartás volt, aminek a kellemetlen velejárója a sok légy és szúnyog. Akkoriban egy ilyen helyen adott volt az élettér számukra. Azért sincsenek most elszaporodva a fecskék, mert nincs életterük.

Milyen projekt fog megvalósulni a záportározó tó körül?

A kezdetekben egy kisebb fecskefészek farmot fogunk létrehozni. Ha ez benépesedik, ami évekbe is telhet, akkor próbálunk majd továbblépni és készíteni egy nagyobbat. Utóbbinak a közepén denevéreknek is tudnánk szálláslehetőséget biztosítani. Hiszen a denevérek éjszaka szedik össze a bogarakat, a fecskék pedig napközben. De ez a jövő zenéje lesz.
A most elkészülendő fecskefarm 30 darab fecskefészek alappal indul. Ez egy nyers, előre gyártott agyag odú, amit a saját igényeiknek megfelelően alakíthatnak ki. Nagyon élethűek, hogy odacsábítsák a fészket kereső fecskepárokat. Ezeket, egy lépcsőzetesen kialakított székelykapura emlékeztető fa építményre fogjuk felszerelni. Olyan helyre szeretnénk felállítani, ahol a látogatókat és a későbbi rendezvényeket nem zavarják, és mi, emberek sem zavarjuk az idetelepült fecskéket. Az ezzel járó munkálatokat az elkövetkezendő hetekben el is szeretnénk végezni, hogy mielőbb benépesülhessen az építmény.

Az MME által forgalmazott, égetett agyag („cserép”) anyagú, klasszikus alakú molnárfecske-műfészek (ami bejárat nélkül füsti fecskék számára is megfelelő) belső méretei (Fotó: Orbán Zoltán – MME)
Fecskefészek farm agyag műfészkekkel (Fotó:Tokaj Kincsei Facebook)

Kiemelt kép: illusztráció

MEGOSZTÁS