Június utolsó hétvégéjén rendezték meg a VIII. KuPi Strandkézilabda Kupát. A helyszín a már jól megszokott Vadkerti-tó volt. A torna népszerűsége idén sem csökkent még a vírushelyzet ellenére sem, hiszen a korlátozások feloldása után, ahogyan megnyitották a nevezést, gyakorlatilag pár nap alatt minden hely betelt. Végül 19 férfi és 20 női csapat versengett három napon keresztül a végső győzelemért.

A főszervezők idén is Demeter Ádám és Nagy Gábor voltak, akiknek sikerült újra egy remek tornát szervezniük. Szerencsére az időjárás csak pénteken szólt bele a lebonyolításba. Szombaton és vasárnap reggel 9 órától egészen estig mentek az összecsapások, három pályán.

A férfi döntő egyik jelenete
-Hirdetés-

A lebonyolítási rendszerben sem volt változás. A nevezett együtteseket négy darab ötös csoportba sorsolták, majd a csoportmérkőzések után a középdöntős csoportküzdelmekkel folytatódott a torna, amely után alakultak ki a helyosztók párosításai. Így a legizgalmasabb mérkőzések vasárnap délután zajlottak le.

A strandkézilabda is a látványosabb sportágak közé tartozik, amelyből a három nap során nem kis ízelítőt kaphattak a kilátogató szurkolók, nézők. Hiszen igazán trükkös és sokszor látványos megmozdulásokkal színesítették a mérkőzéseket a játékosok. Így fordult elő az is, hogy többször voltak a levegőben a kézilabdázók, mint a mély homokon. Na jó persze ez nem teljesen igaz, de a látványos gólszerzések tették még élménydússá ezt a három napot.

A női döntő egyik látványos mozzanata

Vasárnap, a délután második felében került sor a két döntőre.

Elsőként a hölgyek léptek pályára az egyes játéktéren. A fináléba a Bajos Csajok és a Másnaposok együttese jutott be. A találkozót, mindkét félidőt megnyerve 2-0-val a Bajos Csajok nyerték meg. Így ők lettek a nyolcadik KuPi Kupa női bajnokai.

A női aranyérmes: Bajos Csajok

A férfiaknál a tavalyi ezüstérmes Homokfutók és az egyik helyi erőkből álló alakulat a KupiTeam csapott össze egymással a döntőben. Itt is csak úgy, mint a lányoknál nem volt szétlövés, hiszen mindkét játékrészt megnyerték a Homokfutók, akik így a tavalyi második hely után most az aranyérmes pozícióban végeztek.

A férfi győztes: Homokfutók

Ezen a tornán már hagyomány, hogy az eredményhirdetésen a serlegek és az érmek mellett több különdíjat is kiosztanak, melyek eldöntésénél a szervezőbizottság a játékvezetőkkel karöltve választotta ki a torna legjobbjait.

A díjakat Járdi Ádám a Bács-Kiskun Megyei Kézilabda Szövetség elnöke, Schnürlein Andor a Vadkert Komszolg Kft. vezetője, és Nagy Gábor szervező adták át.

Különdíjasok:

Legtechnikásabb játékos: S. Tóth Anna (Másnaposok), Kreisz Viktor (Storm)

Legjobb Kapus: Jammoul Lulu (Bajos Csajok), Horváth Dávid (Turmix)

Legjobb védő: Jammoul Szuszu (Bajos Csajok), Éliás Gábor (Bad Boys)

Legjobb nyúl: Orell Bettina (Buszák KC), Ignácz Vilmos (Homokfutók)

Idén is a nőknél és a férfiaknál is kiosztották a Fair Play díjakat. A fiúknál a legsportszerűbb csapat a Csoki Mikulások gárdája lett, míg a nőknél ezt a címet a Wild Cats együttese érdemelte ki.

Az idei tornán két új különdíj is gazdára talált. Ez pedig nem volt más, mint a legjobb kiskunhalasi tehetségek elismerése. A nőknél Pintér Lilla, míg a férfiaknál Viola Benedek érdemelte ki ezt az elismerést.

Különdíjasok

A torna végeredménye:

Nők: 1. Bajos Csajok, 2. Másnaposok, 3. Buzsák KC, 4. Kupicicák, 5. STE, 6. Maják, 7. BadGirls, 8. Kupidák, 9. Jóbarátok, 10. Bombák, 11. Hot Shot, 12. Szegedi Amazonok, 13. Rozé Fröccs, 14. Ciao Bella, 15. Újoncok, 16. Pontrablók, 17. Wild Cats, 18. Aznaposok, 19. Hullócsillagok, 20. Orosházi Amazonok.

Férfiak: 1. Homokfutók, 2. KupiTeam, 3. Storm, 4. Meccs Elmarad 5. Bad Boys, 6. Turmix, 7. Fatal Error, 8. Szeszpanyol, 9. Lőteret SE, 10. Csoki Mikulások, 11. Szeszpászító, 12. Totálkár, 13. Zaklajda Team, 14. Csipet-Csapat, 15. Gézengúzok, 16. Nem Kell Csere, 17. Tuti Pelikán, 18. Banditák, 19. Alkohol Terminátorok.

Összességében elmondható, hogy idén is egy igen színvonalas, népszerű torna volt a nyolcadik KuPi Kupa. Jövőre pedig valószínűleg ugyanebben az időpontban mindenkit vár majd a IX. KuPi Strandkézilabda Kupa.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (168 db kép)
MEGOSZTÁS