Közel 8 hónapja üléseztek utoljára az önkormányzati képviselők Soltvadkerten, mely alkalom kezdetén – hagyományteremtő céllal – Temerini Ferenc soltvadkerti és Bán Róbert tázlári polgármesterek kitüntették a legkiválóbban helytálló rendőröket.

-Hirdetés-

A napirendi pontokat a Kossuth Lajos Evangélikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola és az Egyesített Szociális Intézmény 2020-as évről szóló beszámolója színesítette.

Az ülésen elhangzott, hogy a Kossuth Lajos Evangélikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában összesen 555 fő tanuló volt az elmúlt tanévben, melyből 39 fő hátrányos helyzetű és 18 fő halmozottan hátrányos helyzetű. Alapfokú művészeti oktatásban összesen 190, míg zeneoktatásban 36 diák részesült. A tanévet tavaly szeptemberben normál körülmények között kezdte el az intézmény, majd ezt követően, ebben az évben tantermen kívüli oktatás zajlott.

A beszámolóból kiderült, hogy a járványügyi helyzet nehézségei ellenére szép eredményeket tudott az oktatási intézmény elérni. Siker, hogy a tantestület kimagaslóan jó digitális felkészültségének köszönhetően folyamatos munka folyt, a tananyag feldolgozása maradéktalanul megtörtént, bár néhány tanuló fejlődése elmarad a vártnál a körülményeik miatt.

Az Egyesített Szociális Intézmény vezetője, Lacziné Ritter Andrea és Zsikla Magdolna, szociális ügyekért felelős ügyintéző is minden területre kiterjedő beszámolót készített a testület számára. A Soltvadkert Város Önkormányzatának fenntartásában, részben önálló gazdálkodással működő szociális intézmény keretein belül 17 fő dolgozik. A működése szerteágazó: munkájuk kiterjed a szociális étkeztetésre, a házi segítségnyújtásra, a nappali ellátásra valamint a tanyagondnoki szolgálatra. Mind a 4 tevékenységi körben derekasan helytállt az intézmény a koronavírusos helyzetben – tájékoztatott Dr. Pozsgai Boglárka önkormányzati képviselő. A házi segítségnyújtás tekintetében elmondható, hogy 2020. december 31-én a statisztikai adatok alapján 11 fő Bócsán, míg 32 fő Soltvadkerten vette igénybe a szolgáltatást. A nappali ellátás tekintetében elhangzott, hogy jelenleg 6 fő a demens tag az 52 fős ellátotti létszámból.

Megtárgyalta és elfogadta a testület a 2020. évi gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok ellátásáról szóló átfogó értékelést is. A tájékoztatás szerint a 0-18 év közötti gyermekek száma összesen 1363 fő, ebből 714 fiú és 649 lány. Ők azok, akik a rendszerben részt vehetnek. Az önkormányzat által nyújtott pénzbeni és természetbeni ellátások 2020-ban is több részből tevődtek össze: ilyen például a rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény, melyből 96 fő 6 ezer forint alapösszegű, 169 fő 6500 forint emelt összegű támogatásban részesült. Kiderült, hogy ezt elsősorban azok a családok igénylik, akik többgyermekesek, vagy akik egyedül nevelik gyermekeiket, vagy éppen nincs munkahelyük. A szünidei gyermekétkeztetést továbbra is a SA-NO-TI Kft. biztosítja összesen 78 gyermek számára.

Meghatározták a képviselők a 2021/2022. nevelési évben indítható óvodai csoportok számát is. Ennek megfelelően az Arany János utcai Óvodában 5 csoport, míg a Bocskai utcai Óvodában 4 csoport indul meg a következő nevelési évben. Elhangzott, hogy 2020-ban jelentős emelkedést mutatott a gyermekek születési száma a városban, így várhatóan a 2023-2024-es évben újra a rendes létszám szerint működhetnek az intézmények.

Ezt követően megtárgyalták a Soltvadkert város településfejlesztési koncepcióját, továbbá felülvizsgálták és módosították teljes körűen a településrendezési eszközeit.

Elfogadásra került a Képviselő-testület 2021. II. félévi munkaterve is, így a tervek szerint a következő rendes ülésre várhatóan szeptember 29-én kerülhet sor.

MEGOSZTÁS