A kiskőrösi Rajz Attila Jégcsarnokban ugyan jég nem volt, de annál több gyermek vett részt a második görkori táboron. Mintegy 30 résztvevővel rendezte meg a HC Kiskőrös az igen népszerű tábort július 5-9-ig.

-Hirdetés-

A táborvezető Kosóczky Nikolett elmondta, hogy örömmel vették a nagy érdeklődést az idei második turnusra is és mindent megtettek, hogy a nagy hőségben megfelelő körülményeket teremtsenek a résztvevők számára. A tábor lebonyolításában a HC Kiskőrös szakmai csapata vett részt: Kosóczky Tibor, Kosóczky Nikolett, Zoran Jaramazovics, Zsigmond Imre, Szekeres Csilla, Szekeres Károly, Szekeres Tamás. A hét során a gyermekek elsajátították a görkorcsolya alapjait és a záró napon már voltak, akik szélsebesen száguldottak a műanyag borítású játéktéren.

A szervezők nagyon odafigyeltek a gyermekek folyadékpótlására is, ezért a gyakorlatok között pihenőket tartottak, amikor frissítő italokat kaptak a résztvevők. A gyermekek étkeztetését a Jet Bár biztosított, ahova kerékpárral mentek el, a kisebbeket pedig autóval szállították. Az ebéd után a napi programban másfél órás pihenő szerepelt, amikor mesét néztek a kisebbek pedig aludhattak. A jégcsarnok játékterének felületéről tudni kell, hogy most nem jég van rajta, hanem egy speciális görhoki műanyag borítást kapott, amely 25×25 cm-es lapok összeillesztéséből lett kialakítva és kiválóan használható görkorcsolyázásra és görhokira is.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (53 db kép)
MEGOSZTÁS