Nemrégiben újabb nagyszerű kezdeményezéssel rukkolt elő a kiskőrösi Petőfi Sándor Városi Könyvtár. Ezúttal középiskolás fiatalok figyelmét hívták fel arra, hogy olvasói élményeik megosztásával gyarapíthatják közösségi óráik számát. 

 

-Hirdetés-

Kovács Réka, Tóth Laura és Szőgyi Imola is élt ezzel a lehetőséggel, akik megkeresésünkre elmondták, hogy miért csatlakoztak a kezdeményezéshez. 

– A könyvtár által nyújtott közösségi szolgálat lehetőségéről az iskola tájékoztatott engem és felkeltette a figyelmemet, hogy más embereket inspirálhatok a könyv elolvasására azzal, hogy a saját véleményemet írom le egy általam kedvelt könyvről. Tetszett az a lehetőség, hogy egy számomra kikapcsolódást nyújtó olvasással a könyvtárnak segíthetek és magamnak is gyűjthetem a közösségi szolgálattal eltöltött órákat. Mindig is fontosnak tartottam az olvasást. Kiskorom óta megfordulok a könyvtárban a nagymamámnak köszönhetően. Nagyon ritka az olyan idő, amikor nem tartok magamnál könyvet, legyen az könyvtári, vagy a saját polcomról választott. Az olvasás nekem az önfejlesztést, a világ és különböző emberek megismerését jelenti. Rengeteg meghatározó élményt nyújt nekem egy-egy könyv, sokszor máshogy látom a dolgokat az olvasás befejeztével és ez élteti bennem a történet iránti kíváncsiságot. Sokszor megyek be a könyvtárba egy-egy könyvért és ez így történt akkor is, amikor megírtam a könyvajánlómat. A lehetőséget nagyon jónak tartottam, ezért nem gondolkodtam rajta sokat, hogy az éppen akkor olvasott könyvekről írni fogok egy ajánlót. Iva Procházková:Hazaszökés című könyvéről írtam, ami egy kötelező olvasmány is volt még az általános iskolában. Akkor annyira megtetszett a sok történet, amit a Kisfiú átélt a regényben, hogy most újraolvastam a könyvet – mesélte Kovács Réka

Réka korábban az online oktatásról is mesélt hírportálunknak, amit IDE kattintva olvashatsz el

– Legfőképpen azért jelentkeztem a kiskőrösi Petőfi Sándor Városi Könyvtár közösségi szolgálatára, mert nyári céljaim közé tartozik egyébként is, hogy többet olvassak. Eddig nem voltam egy könyvmoly, csak az iskolai kötelező olvasmányokat olvastam. Amikor felmerült a lehetőség, hogy olvasással és könyvajánlók írásával teljesítsem a kötelező óráimat, azonnal megtetszett az ötlet. Mondhatni kapóra jött. Ezzel a közösségi szolgálattal inspirálhatunk másokat is az olvasásra, hiszen mostanában egyre kevesebbet olvasnak az emberek, pedig egy igazán hasznos időtöltés. Sokszor az a probléma, hogy nem találják meg azt a műfajt, ami érdekelné őket. Ezért is jó a könyvtár, hiszen rengeteg könyv közül lehet válogatni. A jelenlegi állás szerint négy könyvajánlóm található meg többek között a könyvtár Facebook oldalán: a Mark Cheverton: Gameknight999-sorozatáról és Mészöly Ágnes: Szabadlábon című alkotásáról készültek. Ezek a könyvek főleg kamaszoknak szólnak, vagy akik érdeklődnek pl. a könyvsorozat esetében a Minecraft iránt. De tarsolyomban van még más könyvajánló is, ami remélhetőleg még több embert fog olvasásra ösztönözni – mondta Tóth Laura

Laura, Mészöly Ágnes: Szabadlábon című regényét is ajánlotta

Szőgyi Imola videós formában Tomor Anita: Álmodtam már rólad című könyvét ajánlja:

A könyvtár on-line felületein, weboldalukon és közösségi oldalukon naponta jelentkeznek újabb-és újabb látni-, hallani- és olvasnivalókkal. A kéthavonta megjelenő on-line folyóirat, a Kiskőrös Múltjából is bárki számára elérhető. További hasznos tartalmakért látogass el a könyvtár YouTube csatornájára is!

MEGOSZTÁS