Egy sikeres pályázatnak köszönhetően a soltvadkerti sportcsarnokban asztalitenisz verseny keretében, több kategóriában mérték össze erejüket a hazai versenyzők a szerb ellenfelekkel. A program a „Tisztességes játék a sportban és a társadalomban” elnevezésű pályázat támogatásával valósult meg június 20-án.

Kárász András, Soltvadkert város alpolgármestere

Az eseményt Kárász András, Soltvadkert város alpolgármestere nyitotta meg köszöntőjével. Kifejtette, hogy érdekes gondolatnak találja a pályázat jelmondatát. Mindenkinek el kell fogadni a másikat, tolerálnunk kell egymást, és a sportban a legfontosabb a tisztességes játék, és küzdelem.
Kiemelte, hogy a pályázati támogatás elnyerésében nagy szerepe volt Font Sándor országgyűlési képviselő úrnak, és Pásztor István Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnökének, akik nélkül ez nem valósulhatott volna meg. Nagyon sokat dolgoztak azért, hogy itt most mi összejöhessünk, mondta Kárász András. Továbbá köszönetet mondott Ambrus Tímeának, és Lugonja Slobodan, akik a két országban, a pályázat elnyerését követően menedzselték ezt a versenyt.

-Hirdetés-

Többek között a határokon átnyúló kapcsolatok építését, az egyes településeken való sportfejlesztéseket, és az emberi kapcsolatok kialakításának és ápolásának lehetőségét kapjuk az EU-s pályázatoktól. Nagyon remélem, hogy minden jelenlévő élvezni fogja ennek a lehetőségnek a jótékony hatását a verseny-, és az amatőr sportban, szakosztályok szintjén is, tette hozzá az alpolgármester. Bízom benne, hogy barátságok is fognak kötődni ezen az alkalmon.

A sportban ellenfelek vagyunk, de nem ellenségek. Tudjunk úgy a mérkőzés után a helyünkre menni, hogy kezet fogunk az ellenféllel, szépen el tudjunk beszélgetni, netán még egy közös frissítőt is el tudjunk fogyasztani együtt.

Ambrus Ferenc, az STE Asztalitenisz Szakosztály elnöke

Ambrus Ferenc, az STE Asztalitenisz Szakosztály elnöke beszámolt arról, hogy ez a program már 2-3 évvel ezelőtt elindult, azonban sikertelen volt a pályázat elbírálása a részükre. Másodszori próbálkozásra nyerték csak meg ezt a támogtást. A pályázat a határon innen, és azon túli településeken működő sportegyesületek találkozását veszi középpontba, tette hozzá.

A projekt 2020-2022-ig tart. Az első évben a felszerelést regisztráltuk, az asztalokat, hálókat, adogatógépet, labdákat, ütőket. Versenyt sajnos tavaly nem tudtunk rendezni a pandémia miatt. Így hosszú várakozás után ez az első esemény, verseny a projekt keretében. Innentől kezdve sok edzőtáborral, és különböző kiírású versennyel készülünk. Egy asztalitenisz rekordkísérletet is tervezünk, ami 36 óra folyamatos, egy asztalon történő játszmát jelent, tette hozzá Ambrus Ferenc.

Ezen a versenyen a szerbiai Zrenjaninból, és Magyarország minden pontjáról, de főleg Bács-Kiskun megyéből érkeztek játékosok. A Nemzetközi Férfi Asztalitenisz Verseny több kategóriában biztosított lehetőséget a versenyezni vágyóknak. Az MB-s kategória nagyon erősre, színvonalasra sikerült.   

A legmagasabb kategóriában, a nemzeti bajnokságban játszó versenyzők mérhették össze tudásukat, ahol a szerb játékosok győzedelmeskedtek főként.
  • Első helyen végzett Djilas Nemaja,
  • második helyen Slobodan Lugonja,
  • a két harmadik Kovács János (Kecskemét) és Filip Radulovic lettek.
A megyei kategóriában viszont soltvadkerti győzelem született Mátyus András révén.
  • A második Kuti Sándor (Kiskunhalas),
  • a két harmadik László Árpád (Kiskunhalas) és Kertész Kristóf (Baja) lettek.

Végül, de nem utolsó sorban délután megkezdhették versenyzésüket a 19 év alatti fiúk is. Ebben a kategóriában a zrenjanini Filip Radulovic Lei, Balázst (Soltvadkert) legyőzve állhatott a dobogó legfelső fokára.
A két harmadik helyezett Vida Zolta (Kalocsa) és a mindösszesen 11 éves Szabó Lénárd (Soltvadkert) lett.  

Forrás, képek: vadkertpingpong.wordpress.com, Soltvadkerti Televízió

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (24 db kép)
MEGOSZTÁS