A kiskőrösi Ültess Fát Mozgalom Egyesület szervezésében július 14-én a Német Nemzetiségi Nyelvi Tábor Olimpiai Sportnapját rendezték meg. Az említett napon a programok a Kiskőrösi Egészségfejlesztési Iroda támogatásával a sport jegyében teltek el nagyon sok mozgással.

Reggel minden résztvevő kerékpárral érkezett a Hagyományok Házához, hogy a napot sorversenyekkel és különböző ügyességi feladatok végrehajtásával kezdjék Filus Tibor vezetésével. A táborozó fiatalok közül három csoport került kialakításra, akik szlalomoztak kerékpárral, de volt itt labdavezetés a bóják között és kapuralövés is kézzel, valamint lábbal egyaránt.

-Hirdetés-

A feladatokat sikeresen teljesítő fiatalok jutalma az egészséges életmódra való felhívás jegyében a Garden Farm Kft. támogatásával egy 100 %-os hideg kiskőrösi almalé volt. Ezt követően a pihenőidőben a Kiskőrösi Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke, Kincses Mihályné és segítői közreműködésével a sportot feldolgozó német nyelvi feladatokat hajtottak végre a gyermekek. A nagy hőségben délután a helyi strand volt a táborozók úti célja, ahova kerékpárral ment a csoport.

A tanuszodában a Kiskőrösi Rónaszéki Fürdő vezetője, Simon Gábor irányításával vizes sportprogram várta a fiatalokat. A gyermekek úsztak, labdáztak és egy nagyon jó hangulatú vízilabda mérkőzést is lejátszottak. A nap zárásaként a sportfeladatokat teljesítők jutalmul csavaros fagyit és jégkrémet kaptak. A gyermekek a mozgalmas nap után kicsit elfáradva, de sok élménnyel gazdagodva térhettek haza.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (82 db kép)
MEGOSZTÁS