Legalábbis egy többéves projekt örömteli végéhez érkezett a Magyar Apostoli Egyház keceli gyülekezete július 24-én. Egy pavilon átadását ünnepelte ugyanis a közösség, amely már ez alkalommal is kiváló helyszínnek bizonyult a kültéri program megvalósításához.

-Hirdetés-

Az összejövetelen Radva Zoltán, a helyi gyülekezet vezetője köszöntötte az ünneplő egybegyűlteket, és beszédében elmondta, hogy a pavilon első terve még 2015-ben született. Ekkor történt, hogy az angol testvérgyülekezet anyagi felajánlással járult hozzá a megvalósításhoz, melynek révén az álom lassan valódi formát ölthetett a gyülekezet épületének udvarán.

Az ünnepen tiszteletét tette Haszilló Ferenc polgármester is, aki köszöntőjében rámutatott arra, hogy Radva Zoltán, az önkormányzat városgazdálkodási csoportjának vezetőjeként is szolgálja a keceli embereket. Elmondta, hogy e gyülekezet és a város fejlődése e projektben is összhangba került, illetve jó példája annak, hogy a barátság és a konstruktív együttműködés kézzel fogható eredményre vezet.

A dicsőítő énekek után a Magyar Apostoli Egyház elnöke, Horváth Gábor igehirdetése erősítette meg a polgármester szavait, hozzátéve, hogy a pavilon legfontosabb célja a közösségi összekapcsolódás feltételeinek biztosítása, mely a kapcsolatok épülésére, ápolására szolgálhat majd. Schmied András, az egyház titkára személyes tanúságtéteteleivel hozta közelebb az ünnepi alakalom üzenetét, melyet követően Radva Zoltán ismertette a pavilon megépülésének rögös útját. Az 5000 Font, azaz 2 millió forintnyi külföldi hozzájárulás, a gyülekezeti tagok kétkezi munkája, az önkormányzat által felajánlott munkagépek, illetve a közben felmerülő nehézségek leküzdése azok a tényezők, melyek nyomán ez az alkalom nemcsak egy avató, de a hála és az öröm ünnepe is egyben.

A záróima és a dicsőítések után Badacsonyi Tamás által főzött finom ebédre invitáltak minden jelenlévőt a pavilon árnyékában.

Írta és képek: Csiszér Erika

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (5 db kép)
MEGOSZTÁS