A tavalyi szezonban rengeteg nehézséggel kellett megküzdenie az NB II-ben szereplő Kiskőrösi KSK férfi kézilabda csapatának, így a gárdának a nyár során kicsit izgulnia kellett, hogy a megszerzett 10 pont és az elért 10. helyezés elegendő lesz-e az bajnokságban való bennmaradáshoz.

-Hirdetés-

A csapatot július közepén értesítette az országos szövetség, hogy elfogadták a nevezésüket az NB II-es bajnokságba és az új szezont is itt kezdhetik majd meg. A Kiskőrösi KSK csapatvezetője, Harangozó Péter elmondta, hogy a jó híreknek köszönhetően az egyesület zsinórban a 15. szezonját kezdheti meg ősszel az NB II-es bajnokságban.

A felnőttek edzője maradt Horváth András, a fiatalok közül az első csapatnál számítanak Patai Deniszre, Megyeri Mátéra, az eltiltása után ismét itt készülhet Turi Attila, a sérülését követően már teljesértékű edzésmunkát tud végezni Harangozó Gergő, visszatér a gárdához Bezsenyi Ákos és Barna Imre, valamint Kiskőrösön folytatja a pályafutását a keceli Laki Gergő és Laki Gábor. Az együttestől nem távozott senki, viszont a szegedi kettős igazolással itt szereplő játékosokra már nem számítanak a továbbiakban. A csapat nagy valószínűséggel az új szezonban is az NB II. délnyugati csoportjában szerepel majd.

A csapatvezető a tervekről megemlítette, hogy nincsenek hatalmas elvárások, jó közösségi szellemű gárdát szeretnének kialakítani, továbbra is a helyi játékosokra alapozva és olyan eredményt kívánnak elérni, amely során nem kell a kieséstől tartaniuk.