Második alkalommal jöttek össze július 27-én a Kőrös-Körül Nők Egyesület, valamint a Kiskőrös Rózsája Horgolókör tagjai, hogy folytassák egy éven át tartó – Süssünk, főzzünk közösen, hagyományos módon” – elnevezésű, közös projektjüket. Ezúttal lecsót tettek el télire és paradicsomszószt is főztek. Az alapanyagokat Szlovák Pál önkormányzati képviselő, helyi termelő és Fülöp Blanka ajánlotta fel.

Az év minden hónapjára terveznek közösen, havi egy alkalommal valamilyen hagyományfenntartó, közösség-összekovácsoló, gasztrokulturális programot, amelyek megvalósításához egy önkormányzati nyertes CLLD pályázat biztosítja az anyagi forrás nagy részét.
 
A CLLD (Community Led Local Development) program keretein belül olyan közösségi szinten irányított városi fejlesztések megvalósítására van lehetőség, melyek helyi szükségleteket és lehetőségeket feltárva ösztönzik a helyi szereplők (önkormányzat, helyi kisebbségi önkormányzatok, egyházak a civil és a vállalkozói szféra) együttműködését, ezzel hozzájárulva a helyi társadalom megújításához.
Kapcsolódó cikk
Mennyei illatok keringtek a Hagyományok Házában az első gasztrokulturális programon
Mennyei illatok keringtek a Hagyományok Házában az első gasztrokulturális programon
Egy éven át szerveznek az asszonyok gasztrokulturális programokat, melynek első alkalmán kelt finomságok – főleg meggyes lepény – készültek. Pihe-puha...
 
A Hagyományok Házában nagy volt a sürgés-forgás, de mindenki megtalálta a feladatát. Már javában dolgoztak, amikor meglepetésvendégük érkezett, Domonyi László polgármester személyében. A város első embere nem jött üres kézzel, lecsóalapanyagokkal volt megrakva ajándékba hozott ládája. Ráadásul be is segített a lecsóeltevésbe.
Az elkészült lecsó és paradicsomszósz üvegekbe került, majd mehetett a száraz dunsztba. A horgolókör tagjainak jóvoltából díszes „sapkát” is kaptak az üvegek.
Nem minden lecsó lett üvegbe téve. A paprika-paradicsom kombó dinsztelt hagymával, zsírjára sült kolbásszal, szalonnával megspékelve, hagyományos módon, úgy ahogy anyáink, nagyanyáink főzték, vacsorára is készült. A munka után jól is estek a finom falatok.
Legközelebbi összejövetelükön, augusztus végén vagy csalamádét készítenek, vagy szilvalekvárt főznek az asszonyok, ahová ezúton is mindenkit szeretettel invitálnak.

Figyeljék a Kőrös-Körül Nők Egyesület, illetve Kiskőrös város facebook oldalát, ahol közzéteszik majd a felhívást.

Írta, képek: Boda Zsuzsa, Kiskőrös TV facebook-oldal
-Hirdetés-

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (51 db kép)
MEGOSZTÁS