Szép környezetben a hangulatunk is jobb.

Régi igazság, amit nem is kell hosszasan elemezni, hogy a megfelelő körülmények között a kedvünk is jobb –  legalábbis általában. Mivel többnyire az otthonunk az a hely, ahol a legtöbb időnket töltjük, érdemes újra és újra kicsit alakítani a berendezésen, dekoráción, hogy hosszú évek után is mindig találjunk valamit, ami örömet okoz benne. Konyhaszekrényt és kanapét az ember nem vásárol évente, de az apróbb kiegészítők, a könnyen cserélhető lakástextilek jelentős változásokat eredményeznek, és a pénztárcánkat sem terhelik meg annyira, mint az egész lakásgarnitúra leváltása.

-Hirdetés-

Életterünk csinosítása kedvező hatással lesz a kedvünkre is, ahol egy hosszú fárasztó nap után feltöltődhetünk. Akár a munka utáni érkezéskor vár a kellemes hangulatú lakás, akár az otthon berendezett irodánk motivál vidám színeivel, csak profitálhatunk belőle.

A leglátványosabb hatást a shaggy szőnyeg cseréjével érhetjük el, hiszen ez jelentős felületet burkol be. Válasszunk olyan színkombinációt, ami kedvünkre való! Színes, mintás, harsány, ne finomkodjunk! Bátran vállaljunk be geometrikus mintákat, de romantikus stílusú otthonunkban a virág-, levélminták is jól mutatnak majd. Ne feledkezzünk meg a klasszikusokról, a pöttyös, csíkos szinte bárhol jól mutatnak majd.

A szőnyeg mellett érdemes kisebb tárgyakkal is fokoznunk az összképet, legyenek ezek színes illatgyertyák, vázák, kisebb szobrok. Házi galériánk mellett egy-egy nyaralásról hozott tárgy is kellemes emlékeket ébreszt majd. Ne féljünk otthonunk aszerint berendezni, hogy kik vagyunk, hiszen minél jobban kapcsolódik személyiségünkhöz, annál komfortosabbá válik majd!

Írta, kiemelt kép: Galambos Dániel

MEGOSZTÁS