A hamarosan kezdődő szüret időpontját is befolyásolja a hatalmas forróság. A kiszáradás ellen a megoldást egy új alanyfajta termesztése jelentheti. 

A témában Nikléczi Gábor, a Kiskőrösi Gazdakör elnöke nyilatkozott a Kiskőrös TV-nek. 

-Hirdetés-

Az idei év egy nagyon nehéz év. Szőlőfakadás környékén tartósan hűvösebb időjárás volt, ezért a fakadás úgy két héttel elhúzódott. Egy átlagos évhez képest ennyivel voltunk lemaradva. Ezt követően a virágzás is majdnem június végéig elhúzódott, majd nyáron egy hosszú, meleg, száraz időszak következett. Ez felgyorsíthatja az érést, ugyanakkor átmehet egy kényszerérésbe is, ami nem feltétlenül előny, sőt inkább káros. Úgy gondolom, hogy szeptember elején, közepén lehet csak java a szüretnek. Néróval és irsaival is leghamarabb augusztus 20-a környékén kezdhetünk. Tehát későbbi szüretre számítunk idén. A szőlő egy meleget kedvelő növény, azonban ez már a negyedik hőséghullám a nyáron. Ilyenkor a szőlő abbahagyja a fotoszintézist, a túlélésre játszik. Ezek az energiák mind hiányozni fognak a termésből, illetve a hőség a növénynek még egy kibírható tényező, azonban az idei év egy rendkívül aszályos év. 10 éve foglalkozom szőlőtermesztéssel, de ennyire kritikus évre nem emlékszem. Három évszakra visszamenőleg is csökkent csapadékkal kell számolni. Tavasszal is volt egy csapadékmentes időszak, így a mélyebb talajrétegekben is kevesebb vízmennyiség található. Ahhoz képest, hogy mélyre gyökerező növény a szőlő és jól tűri a szárazságot, már most szárazságtüneteket mutat. Ez a tüneteggyüttes már június közepén is megmutatkozott. Különböző fajtáknál ilyenkor azt figyelhetjük meg, hogy ritkább bogyójú fürtökkel találkozhatunk. Ez is terméskieséshez vezet. A gyengébb talajadottságú területeken azt tapasztalhatjuk, hogy valamelyik tőkén még mindig sörét nagyságú bogyók vannak csak a tőkén. De gyakori jelenség a levelek sárgulása, vagy teljes lehullása is. Kiskőrösön hasonló súlyos tüneteket láthatunk – meséli Nikléczi Gábor, a Kiskőrösi Gazdakör elnöke.

A növényeken tapasztalt tünetek a szőlőtermés visszaesését jelenthetik, amely előzetes becslés alapján is jelentős. 

Bizonyos fajtáknál szép termés is lehetett volna, ahhoz képest már most egy -30%-os veszteségünk van. Mivel a hőség várhatóan megmarad, így szüretig nagyon jelentős aszálykárokat szenvedhetünk el, hatalmas terméskieséssel.  Ilyen évünk még nem igazán volt, de leginkább attól félek, hogy ez egy nagy változás előszele, ami ránk vár. Nem is tudom, hogy mindezt hogyan lehetne kivédeni. Az öntözés kulcsfontosságú. Kiskőrös jelenleg ipari szőlőtermesztő vidék. Itt olyan nyomott felvásárlási árak vannak, hogy senki sem fog hatalmas költségű öntözőrendszer kiépítésébe pénzt invesztálni, illetve  minden évben plusz költségen még öntözni is. Véleményem szerint a következő évtizedekben drasztikus változások lesznek – tette hozzá. 

A fennálló problémát minél hamarabb szükséges megoldaniuk a szőlőtermelő gazdáknak. Új szárazságtűrő szőlőfajták és az eddig mellőzött alanyhasználat középtávon megfelelő lehetőséget biztosíthatnak a túlélésre, a fennmaradásra.

Forrás: Kiskőrös TV 
Kiemelt kép: illusztráció (https://agroforum.hu/) 

MEGOSZTÁS