Augusztus 16. a hontalan állatok világnapja, melyet 1992 óta tartanak meg, a kezdeményezés pedig az Egyesült Államokból indult. A kóbor állatok menhelyen való elhelyezésére, a menhelyekről történő örökbefogadás fontosságára, valamint a nem kívánt szaporulat megakadályozására hívják fel ekkor a figyelmet. 
 
Minden évben egyre több kutya kerül utcára Kiskőrösön is. Az internet és a közösségi oldalak világában rengeteg segítségkérő felhívást olvashatunk, melyben olyan állatokért: kutyákért, macskákért emelik fel a hangjukat, akiken túladtak, bántottak, kidobtak. Kiskőrösön is van egy maroknyi csapat, akik a hontalan állatok megsegítésén fáradoznak. A MEGÓVLAK Állatbarát Alapítvány tagjai a járvány előtti években a gimnázium előtt található “Állatokért” emlékműnél tartottak sétával egybekötött megemlékezést a világnapon, illetve családi nap megszervezésével igyekeztek felhívni a figyelmet az árván maradt, hontalan állatok sorsára. 
 
Sokan, sokszor elfelejtik Antoine de Saint-Exupéry idézetét, melyet a róka tanított a kis hercegnek: 

Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél.

A MEGÓVLAK Állatbarát Alapítvány jelenleg több mint 50 állatról gondoskodik napi szinten, hiszen Kiskőrösön is egyre több a kidobott, megunt állat. Azonban néhány nappal ezelőtt bejegyzést tettek közzé közösségi oldalukon, melyben  bejelentették, hogy egyelőre nem tudnak több állatot elhelyezni, ellátni menhelyükön.
 

 
Az alapítványnak nemcsak anyagi támogatásra lenne szüksége, hanem önkéntesekre is, akik segítenének ellátni az állatokat, esetleg ideiglenesen be is fogadnák őket. 
 
Kapcsolódó cikk
Jótékonysági árverést rendezett az ivartalanítás jegyében a Megóvlak Állatbarát Alapítvány
Jótékonysági árverést rendezett az ivartalanítás jegyében a Megóvlak Állatbarát Alapítvány
Idén májusban az alapítvány egyik kedves önkéntese, Labát Ditta egy hatalmas plüss tigrist ajánlott fel a Megóvlak Állatbarát Alapítvány javára, melyet árverésre bocsátottak...
 
 
-Hirdetés-

A „Megóvlak” Állatbarát Alapítvány 2007 óta működik Kiskőrösön. Tevékenységüket adományokból és a felajánlott személyi jövedelemadó 1%-ából finanszírozzák. 

Az örökbefogadás mellett más módon is segíthetünk abban, hogy az alapítvány gondoskodni tudjon az általuk befogadott állatokról. Adományokkal és az alapítvány pénzügyi támogatásával is támogathatjuk munkájukat.

Minden felajánlás egy újabb lehetőség számukra!

Bankszámlaszámuk: 10102543-56088600-01000004

 

Kiemelt kép: VIRA.HU – Archív fotó 
MEGOSZTÁS