Áder János, Magyarország köztársasági elnöke augusztus 20-án állami kitüntetéseket adott át a Parlamentben.

Az egészségügy több kiemelkedő személyisége is kitüntetésben részesült, köztük a soltvadkerti származású Dr. Kemény Lajos Ferenc professzor is, aki Magyarország számára kivételesen értékes tudományos pályafutása során a bőr és a mikrobák közti kommunikációban központi szerepet játszó mechanizmusok feltárása, illetve a bőrbetegségek kezelésére szolgáló, új fényterápiás eljárások kidolgozása terén elért eredményei, valamint a bőrgyógyászat és a klinikai immunológia oktatásában végzett magas színvonalú munkája elismeréseként Széchenyi-díjat kapott. 

Forrás: MTI
-Hirdetés-

Dr. Kemény Lajos Ferenc Batthyány-Strattmann László-díjas orvos, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központja Bőrgyógyászati és Allergológiai Klinikájának igazgatója, tanszékvezető egyetemi tanára, miután átvette a Széchenyi-díjat Áder János köztársasági elnöktől, az Országház kupolacsarnokában 2021. augusztus 20-án. Az államfő mellett Orbán Viktor miniszterelnök és Kövér László, az Országgyűlés elnöke.

A koronavírus-járvány miatt az állami kitüntetéseket idén március 15., az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulója helyett az államalapítás ünnepéhez kapcsolódóan adták át. 

Kapcsolódó cikk
Találkozás Kemény Lajos bőrgyógyász professzorral
Találkozás Kemény Lajos bőrgyógyász professzorral
Tavaly volt 60 éves dr. Kemény Lajos, szegedi orvosprofesszor, nemzetközi hírű bőrgyógyász. A Soltvadkerten felnőtt szakember az utóbbi évekig rendszeresen...

Forrás: MTI 

MEGOSZTÁS