A Vadkerti Nyári Esték programsorozaton belül, a „Soul donation” – Neumann Balázs szóló zongorakoncertjét hallhatták élőben mindazok, akik augusztus 27-én, 18 órától a soltvadkerti Szent Korona Cukrászdában jártak.

A koncerten a szerző legutóbbi trió albumán hallható saját kompozícióit, jazz – örökzöldeket és magyar szerzők műveit játszotta. Az est folyamán egy-egy darabbal, néhány szóval megemlékezett a nemrég elhunyt Gonda Jánosról és Chick Corea-ról is.

„ A koncert célja, hogy a zenével, mint szakrális energiák áramoltatásának eszközével, a közönség lelkét ápoló, érzelemdús előadást tudjak adni.” – Neumann Balázs

Az est meglepetésvendéget is tartogatott, Mátrai Zoltán szaxofonos személyében. A kecskeméti születésű művész májusban már megcsillogtatta zenetudását Soltvadkerten, szintén a Szent Korona Cukrászda szervezte koncerten, akkor viszont a Mátrai Jazz Quartett formáció keretein belül szólaltatta meg hangszerét.
Mátrai Zoltán szaxofonos
A zenészek játékában nem csak a zene szeretete, hanem a zene iránti szenvedély is érezhető, szinte már tapintható volt. Egy-egy percre el is feledkezett a hallgató közönség a mindennapokról, még a kávé is kihűlt, amikor csak a dallamos hangjátékra fordították figyelmüket. Kicsik és nagyok estéjét is egyaránt elvarázsolták a zenészek az esős, borús nap után.
Neumann Balázs zeneművész
Neumann Balázsról:
Neumann Balázs jazz-zongoraművész, zeneszerző, hangszerelő, tanár a ’90-es évek óta a magyar és nemzetközi jazz-élet meghatározó szereplője. Jazz-zongoraművész diplomája után kitüntetéssel végzett a Zeneakadémia tanári mesterképzésén.
23 éve aktívan tanít. Oktatott a Zeneakadémián, a Ján Albrecht Academy of Music-ban, a Bartók Béla Zeneművészeti Szakgimnáziumban, a Snétberger Zenei Tehetség Központban illetve a Premier Művészeti Szakgimnáziumban. Vendég-előadóként szemináriumok, szakmai táborok mesterkurzusait tarja számos országban. Jelenleg doktori disszertációját írja.
“Neumann Balázs madártoll puhaságú billentése érzelmekkel kombinálva
– igazán lenyűgöző” (
Brian Soundy – UK and Europe Jazz Radio)
Eddigi szólózongora koncertjei:
1998. Magyar Rádió és Televízió Szimfonikus Zenekarával, a Budai Vár Oroszlános Udvar
1999. „Jazz-Inspiration” koncert a Művészetek Háza
2001. „Jazz-Inspiration Part II” Királyi Kastély, Gödöllő
2005. “Seeking” címmel, improvizációs koncert, Művészetek Háza
2006. Mallorca
2008. Luxembourg
2020. Online koncert „Yamaha Live From Home”
 
Filmekhez, színházi produkciókhoz, festményekhez komponált zenét. Hangszerelt a Savaria Szimfonikus Zenekarnak, illetve a Liszt Ferenc Kamarazenekarnak is. „Workshop 5” című darabja elnyerte a legjobb kompozíció díját a 2006-os Jazz Zeneszerző és Hangszerelő Versenyen.
Emerging Frequences” címmel quartet „Faith” címmel trió lemezei jelentek meg, ahol Fekete-Kovács Kornél, Makovics Dénes, Borbély Mihály, Winand Gábor közreműködik, s számos lemezen zongoristaként, zeneszerzőként, hangszerelőként, vagy zenei rendezőként hallhatjuk.
2018. óta Yamaha artist.
Koncertjein Al Di Meola, Bob Mintzer, Fausto Beccalossi, Tino Gonzales, David Coburn is partnerei voltak.
-Hirdetés-

 

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (38 db kép)
MEGOSZTÁS