A Kiskőrösi LC minden korosztályos csapatánál már elkezdődtek az edzések a nyári pihenőt követően a 2021-2022-es szezonra. A labdarúgó klubnál évek óta egyre többen sportolnak és mostanra már mintegy 300 igazolt játékost számlálhatnak a soraikban.

Az egyesület alelnöke Somlyai Péter elmondta, hogy 14 csapattal szerepelnek a különböző korosztályos bajnokságokban, akik mindegyike megkezdte a felkészülését az őszi szezonra. Nyártól az MLSZ átszervezte az utánpótlást nevelő kluboknak a besorolását, amelyet követően körzetközpont lett a Kiskőrösi LC. Ez annyit jelent, hogy sokkal több feladat hárul majd a klubra a továbbiakban és ennek megfelelően próbálnak minden korosztályban szakmai munkát végezni. A szakemberek és a tárgyi feltételek, a pályák adottak ahhoz, hogy a komolyabb elvárásoknak is megfeleljenek.

A megyei I. osztályban szereplő felnőtt gárda edzője Füleki Antal, akinek a munkáját Kovács László kapusedző, és Mokrickij Viktor pályaedző segítik, és a csapat mellett Szekeres Péter dolgozik még gyúróként.
A legfiatalabbaknak számító U7-es korosztálynál Pásztor Gyula, az U8 és U9-es csapatoknál pedig Sinkó Dorián és Bárány Mihály felelnek a szakmai munkáért.
Az U10 és U11-es csapatokat Biácsi Gábor és Makó Zsolt, az U13, U14, U16 és U19-es gárdákat pedig Kovács József, Agócs Zoltán, Szlovák László és Mokrickij Viktor edzi.
-Hirdetés-

Az U16 és az U19-es csapatok maradtak a megyei korosztályos bajnokságban, azonban változás a korábbiakhoz viszonyítva, hogy az U13 és az U14-es gárda az új szezonban regionális bajnokságban szerepel majd, ami több megyét felölelő országos küzdelemsorozat. A Kiskőrös LC II. csapata a megyei III. osztályban szerepel továbbra is Rácz János edző vezetésével.

A női csapatok közül a megyei I. osztályban szereplő gárda Makó Zsolt, az U15-ös lányok pedig Sinkó Dorián irányításával lépnek pályára.

Az alelnök kiemelte, hogy az utánpótlás nevelésben sok segítséget nyújt a két helyi általános iskola, és a szülők.
Ilyen mezben szerepelt a Stadler FC az NB I-ben és hasonlóban lép pályára az idei szezonban a Kiskőrösi LC

Változás a megyei I. osztályú csapatnál, hogy a fiúk a bajnoki szezont egy teljesen új mezben kezdték meg, amely egyedi gyártású, és a Kiskőrösi LC kérésére került legyártásra. A klub elnökének, Dulai Jánosnak az ötlete volt, hogy a régi időket idézve az NB I-be feljutott és a legmagasabb osztályban szereplő Stadler FC mezéhez hasonló kék-fehér kockás mezben lépjenek az idei szezonban pályára a fiúk. Az a csapat volt Bács-Kiskun megye első NB I-be feljutott gárdája és a múltat, a sikereket felidézve, a játékosokkal, a szurkolókkal megbeszélve döntött úgy a klub, hogy ebben a mezben szerepeljen a gárda. A későbbiekben tervezi a klub, hogy ezeket a mezeket majd a szurkolók is megvásárolhassák, melynek lehetőségéről a későbbiekben adnak tájékoztatást.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (30 db kép)
MEGOSZTÁS